Októberben tartja első, kifejezetten a fejlesztőknek szánt konferenciáját a Samsung. A dél-koreai vállalat számára időszerű volt a lépés, hiszen legfőbb konkurensei, a Google és az Apple már évek óta tartanak ilyen eseményt.
A legújabb információk szerint viszont mi is profitálhatunk majd az október 27-én kezdődő rendezvényből, hiszen állítólag itt jelentik majd be, hogy mikor kerül a boltok polcaira az első, Tizennel szerelt készülék. Hovatovább, egyesek azt is rebesgetik, hogy nem pusztán egy apró szeletet kap majd a rendszer a konferencia idejéből, hanem egyenesen ez lesz a központi téma.
Különösen érdekes ez annak fényében, hogy nemrég még arról rebbentek fel pletykák, hogy a dél-koreai vállalat egyenesen a Tizen megszüntetéséről döntött.