Teszt: Samsung Galaxy S4 mini – A kevesebb több

Néhány napot nálunk töltött a dél-koreai vállalat „mini” készüléke.

WikiTech.hu
2013. 08. 17. 6:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyártók legtöbbször a hatalmas kijelzővel rendelkező telefonokba rakják a legjobb hardvereket, a felhasználók mégis inkább a kompaktabb modelleket keresik. Ez nem is meglepő, hiszen a női kezekben, vagy egy farmer zsebében jobban elfér egy 4,3″-es modell mint egy 5-6″-es.

A Samsung 2012-ben brilliánsan érzett rá arra, hogy egy név rengeteget számíthat, ugyanis a Galaxy S3 után megalkotta az S3 minit, mely legalább akkora siker lett, mint nagyobbik testvére. Nem véletlen, hogy a dél-koreai vállalat nem hagyta annyiban és elkészítette az idei csúcskészüléke, az S4 kicsinyített verzióját is.

A Galaxy S4 mini a Samsung-rajongók számára már ismerős, fa mintázatú dobozban érkezett. Ezzel a környezettudatosságra akarnak utalni, ezt erősíti az is, hogy a használati útmutató egy színtelen papírra lett nyomtatva fekete festékkel. Alatta találjuk meg az igen szűk helyre összetuszkolt headsetet, a töltőfejet és a mikro USB kábelt.

A Galaxy S4 mini formája már elsőre is jellegzetes, messziről felismerhető, hogy Samsung terméket tartunk a kezünkben. Az élénkfehér készülékházat a 4,3″-es, 540×960 pixel felbontású Super AMOLED kijelző uralja. Ennek felbontása elmarad a ma divatos HD-étól, az élénk kép miatt mégsem érezzük kevésnek.

A színek és a betekintési szög is dicséretes, maximális fényerőn pedig már vakító képet ad. Természetesen védelemről is gondoskodtak a Samsung mérnökei, a megjelenítőt Gorilla Glass üveg védi. Alatta a krómozott szegéllyel rendelkező menügomb és két oldalán az opció és a vissza érintőgombja található. Fölülre került a hangszóró, a közelségérzékelő szenzor, illetve az 1,9 megapixeles előlapi kamera.

 

 

Az elegancia jegyében az S4 mini oldalán egy alumínium csík fut körbe, az egységet csak a gombok és a csatlakozók zavarják meg. Jobb oldalon találjuk meg a bekapcsoló-, baloldalt pedig a hangerőállító gombot, szomorú, hogy fotózáskor az érintőképernyőt kell használnunk.

A felső szekcióban a 3,5 mm-es jack és az infra érzékelője található meg, valamint a szemfülesek felfedezhetik a zajszűréshez használt másodlagos mikrofont is. Társa alul kapott helyet, közvetlenül a mikro USB csatlakozó mellett. Amennyire tetszett az oldalsó díszcsík, annyira nem nyerte el a tetszésem a hátlap.

Pozitív, hogy cserélhető, ez a mai kínálatban már nem általános, ám az, hogy kissé olcsó hatású és a fehér színe ellenére minden ujjlenyomat meglátszik rajta, az szerintem nem túl örömteli. Szerencsére az összeszerelés minőségét nem érheti kritika, semmi nyikorgás nem hallatszik, kiválóan védelmezi az 1900 mAh-es akkumulátort. A mikroSD kártya rajongóit elkeserítheti, hogy ennek cseréjéhez ki kell vennünk az aksit, valószínűneg helyhiány lehet az oka. Azért nem kell sokszor bővítéshez folyamodnunk, a 8 GB-os memória sokak számára elég lehet.  A fotózást kedvelők a 8 megapixeles, LED villanóval támogatott kamerára számíthatnak.

A dél-koreai mérnökök nem aprózták el és egy igen erős hardver került az S4 mini burkolata alá. A kétmagos, 1,7 GHz-es processzor és az 1,5 GB RAM meg is teszi hatását, az Android 4.2.2 Jelly Bean röccenésmentesen fut. A gyártótól megszokottan ez utóbbi nem is maradt érintetlen, a TouchWiz felület alaposan átformálja a Google rendszerét.

Teszi mindezt úgy, hogy az ember egy pillanatig nem érzi, hogy itt utólagos „toldozásról” van szó, az animációk pedig még tovább növelik a már amúgy is jó sebességérzetünket. A testreszabhatóságot a többtucatnyi beállítási lehetőség is erősíti, gyakorlatilag nincs olyan funkció, amit ne állíthatnánk, legyen szó akár a háttérképről, akár arról, hogy vezetés közben felolvassa-e a beérkező üzeneteket a telefon. Az előre telepített alkalmazásokat sem érheti kritika, első indítás után 49 widget és 58 applikáció néz vissza ránk, igaz, ezeknek legalább a fele a Google saját megoldása. Amiket viszont a dél-koreai válalat készített, azok is minőségiek.

Van DropBox, fájlkezelő, diktafon, kommunikatívak pedig igénybe vehetik a Samsung saját üzenetküldő szolgáltatását, a ChatON-t. Jegyzetelésre az S jegyzet szolgál, itt akár rajzolni is lehet. Az S-sel kezdődő programok száma itt még nem ért véget, van egy magyarul nem tudó S-fordító és a dél-koreai Siri, az S-Voice. Tartalommegosztásra a Samsung Link és a televízióban is reklámozott GroupPlay szolgál, ez utóbbi segítségével egy zeneszám akár több készüléken is egyszerre szólalhat meg.

Muzsikáinkat más módon is átküldhetjük, hiszen a Bluetooth 4.0 mellett NFC is rendelkezésre áll. Extra szoftvereket nemcsak a Play áruházból, hanem a vállalat saját, Samsung Apps névre keresztelt programjából is letölthetünk, a filmek, zenék beszerzésére pedig a Samsung Hub szolgál.

Városnézők kedvükre nézelődhetnek jó hely után a TripAdvisorban, ha pedig megvan a kiszemelt hely, akkor a Navigáció segítségével el is találhatnak oda. Ha pedig ismerősüket is értesítenék állapotukról, akkor sincs probléma, az S4 mini mindig rendelkezett megfelelő vételi erőséggel és a hangminőséget sem érheti kritika.

A 8 megapixeles kamera szinte megköveteli, hogy használjuk, az ember pedig ösztönösen így is tesz. Bár dedikált kameragomb híján a képeket csak az érintőképernyőn tudjuk elsütni, számtalan, előre konfigurált mód igyekszik a kedvünkre tenni. Van például Szép Arc, amivel a telefon érzékeli a fotózandó személy arcát és csak akkor fotóz, amikor az ideális képet fest, a HDR módra árnyalatgazdag címszóval akadhatunk rá, a hangos kép pedig néhány másodpercnyi háttérhangot illeszt a kép „mögé”.

Természetesen nem csak ilyen látványos beállításokra van lehetőség, hiszen megadhatjuk a kép méretét, állíthatunk ISO érzékenységet, illetve a fókusz módját is kiválaszthatjuk. Az elkészült képek minőségével nekem nem volt problémám, talán egy kissé túlzásba viszi maximális felbontáson a zajszűrést a készülék, ám kisebb részletességkor ez a probléma megszűnik. A videók szerelmeseinek sincs okuk a panaszra, az S4 mini FullHD-ben rögzít 30 fps sebességgel. Kedvenc dalainkat a Zene applikáció alatt hallgathatjuk meg, a Samsung által készített program remekül működik.

Állíthatunk hangszínt, lejátszási sebességet, megadhatjuk, hogy kiírja-e a dalszöveget, továbbá lehetőség van hangvezérléssel való navigálásra is. Akinek ez nem nyerte el a tetszését, az a Play Zene névre hallgató, a Google által fejlesztett programot is használhatja, igaz, ez semmiféle pluszt nem ad az elöbbihez képest.

Természetesen előfordulhat, hogy valamiért meguntuk a mentett zenéinket, ekkor az FM rádiót vehetjük ígénybe, de az LTE-nek és az N-es wifi-támogatásnak hála akár a YouTube-on is szörfölhetünk. A csomagban található headsettel viszont romlik az élmény, a közepes hangminőségű darabot érdemes egy jobbra lecserélni. A sok használatnak persze ára van, az akkumulátor maximum 1,5 nap után töltőre szólítja a telefont.

Pontosan így érzek a Samsung újdonságával kapcsolatban. Bár a normál S4 is egy impozánsan sikerült készülék, a mini az, ami sikeresen ötvözi a kompakt méretet és a kiváló használhatóságot. Számomra a legfőbb negatívum a fém hátlap hiánya volt, aki együtt tud élni ezzel, az egy jó társra lelhet a Samsung modelljében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.