Meglepő eredményre jutott a Public Intelligence. Az általuk végzett közvélemény-kutatás szerint ugyanis az Android messze a legveszélyesebb platform, az okostelefonokra készített kártevők mintegy 79 százaléka készül kifejezetten a Google rendszerére.
A második legtöbb rosszindulatú program a már kihalófélben lévő Symbianra készül, ezeknek az aránya 19 százalékot tesz ki. A harmadik legtöbb kártevő iOS-re készül, igaz a 0,7 százalék az előbbiekhez képest jelentősen kisebbnek mondható. A veszélyes programok 0,3 százalék készül el Windows Phone-ra, de az „egyéb” rendszerek is ekkora százalékban vannak kitéve a veszélynek.
A kutatás arra is rávilágít, hogy az Apple és a Microsoft komolyan ellenőrzött szoftveráruháza jóval nagyobb biztonságot nyújt a felhasználóknak mint a Google Play áruháza.