Steve Ballmer a Microsoft jelenlegi vezetője augusztusban jelentette be lemondását. Az általa vezetett cég a korábban domináló szerepkörből egyszerű követővé esett vissza hiszen sem az okostelefon sem a táblagép sikerét nem sikerült meglovagolniuk illetve a Windows 8 sem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket.
Nem csoda hát, hogy nagy feladat hárul majd a következő vezetőre akit várhatóan már az idei évben kiválasztanak. A lehetséges jelöltek között Stephen Elop-ot a Nokia korábbi vezetőjét és Alan Mullalyt a Ford jelenlegi vezetőjét emlegetik.
A kiválasztás mindenesetre nem lesz könnyű, ne feledjük, hogy a Microsoftnak eddig mindössze két vezetője volt, az első maga az alapító Bill Gates, a másik pedig a most leköszönt Steve Ballmer.