Nem fogy a Galaxy S4 Mini

Nem hozta a várakozásokat a Samsung okostelefonja.

WikiTech.hu
2013. 10. 21. 4:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amióta egyre nagyobbra és nagyobbra nőnek az okostelefonok, sokak számára kényelmetlenné vált egy-egy csúcsmodell használata. Az ok nyilvánvaló, a kisebb kezű emberek számára egy 5-6 hüvelykes megjelenítő használata közel sem ideális. Épp ezért találta ki a Samsung, hogy a Galaxy S3 nevével egy másik készüléket, a kisebb kijelzővel, gyengébb hardverrel és ami a legfontosabb: alacsonyabb árral rendelkező S3 Minit is megjelenteti a piacon. A siker nem maradt el, ezért idén úgy gondolták, hogy folytatják a sorozatot, és a Galaxy S4-ből is készítenek elérhetőbb árú verziót.

Most viszont nem jött be a terv, a DigiTimes értesülései szerint ugyanis a Galaxy S4-hez hasonlóan a Mini értékesítése is elmarad a vállalat által kitűzött céloktól. Többen a híres elődöt, az S3-at okolják, az ugyanis a mai napig megvásárolható, méghozzá közel annyiért, mint az újabból a kisebbik kiadás, így gyakorlatilag elveszi az új terméktől a piacot.

Nem meglepő tehát, hogy gőzerővel fejleszti a Samsung a Galaxy S5-öt, mely várhatóan januárban mutatkozik be.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.