Tegnap délután hivatalosan is bejelentette az Apple, hogy október 25-én további 36 országban válik elérhetővé a két új modelljük, az iPhone 5S és az iPhone 5C. A legfontosabb viszont számunkra az, hogy ebben a számban mi is benne vagyunk, azaz már alig két és fél hetet kell várniuk azoknak, akik az Apple legújabb készülékeinek egyikébe kívánnak beruházni.
A történet a kaliforniai vállalat számára ezzel még továbbra sem ér véget, november 1-jén ugyanis további 16 ország kapja majd meg az újdonságokat.
Sajnálatos módon az itthoni árakról egyelőre nincs információ, előzetes információk alapján az 5S várhatóan 10-15 ezer forinttal lesz drágább kártyafüggetlenül, mint a korábbi kiadás.