Egy apróbb baki okozta visszavonás után végre sikeresen elindult hódító útján az Androidra és iOS-re készített BlackBerry Messenger.
A kanadai gyártó által kiadott közlemény szerint 24 óra alatt már több mint 10 millió letöltést regisztráltak a két platformról, ami mindenképpen rekordnak számít a szoftver karrierjében.
Bár korábban kifejezetten elzárkóztak attól a BlackBerry-nél, hogy másik platform felé nyissanak, a mostani nehéz helyzetben egyértelműen szükségük van az alkalmazásból bejövő bevételekre, az összeg pedig várhatóan nem lesz kevés annak fényében, hogy már 66 országban került az élre az Apple áruházában a cég üzenetküldő szolgáltatása.