Több Samsung modell betiltását követeli az Apple

Tovább folytatódik az Apple és a Samsung évek óta tartó csatája.

WikiTech.hu
2013. 10. 17. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába van partneri viszonyban az Apple és a Samsung a termékek alkatrészeinek előállítása kapcsán, a két vállalat eltérő filozófiája a cégek működésének egyéb területein bizony alaposan eltér. Így fordulhat elő, hogy közel három éve játszanak, lassan már véget nem érőnek tűnő csatát, melyben hol az egyik, hol a másik fél győzedelmeskedik. Legutóbb az Apple érte el, hogy három, már nem forgalmazott Samsung modell importálását betiltsák az USA piacán.

Úgy néz ki, hogy ennyi nem volt elég, hiszen a kaliforniai gyártó azt kéri a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságtól (ITC), hogy ezt a tilalmat terjesszék ki több készülékre is.

 

Bár az ITC már korábban is két szabadalmi ügyben ismerte el a Samsung bűnösségét, az Apple most további három szabadalommal kapcsolatban szeretne szankciókat elérni. Információk szerint ezzel most épp az a tervük, hogy ne csak régi, hanem friss Samsung készülékek is kitiltásra kerüljenek az Egyesült Államok piacáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.