Visszalépett feladataitól a HTC vezetője

Csökkentette teendőinek számát Peter Chou, a tajvani vállalat vezetője.

WikiTech.hu
2013. 10. 23. 16:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövőben kevesebb napi feladattal foglalkozik majd a tajvani vállalat jelenlegi vezetője, Peter Chou. A feladatait Cher Wang, a cég társalapítója és elnöknője veszi át, így ezentúl ő intézi majd a kereskedelmi műveletekkel kapcsolatos tevékenységeket, a beszállítókkal való kommunikációt és a marketinget is.

Chou azzal indokolta döntését, hogy a jövőben minél inkább a készülékek fejlesztésével kíván foglalkozni. Ez nem is túl meglepő, hiszen a nehéz helyzetben lévő vállalat egyik legnagyobb problémája, hogy készülékei nem eléggé ütősek, így sokan inkább a Galaxy és Xperia modelleket választják a tajvani gyártó termékei helyett.


A helyzetüket pedig az is nehezítette, hogy a nagy népszerűségnek örvendő One és One mini ellátási problémákkal küzdött, azaz még azokat a vásárlókat sem tudták kiszolgálni, akik kifejezetten ezen termékeket keresték. Reméljük, hogy a mostani lépéssel majd jobban tudják egyengetni a korábban nagy sikereket elért cég útját.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.