Windows Phone-piac: 90 százalék a Nokiáé

Vajon minek köszönheti a Nokia, hogy egyeduralkodó lett a Windows Phone-alapú készülék között?

WikiTech.hu
2013. 10. 21. 14:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Lumia készülékek ugyanis 90 százalékát adják az összes WP modellnek, a második helyezett HTC-nek már csak 7,7 százalék jutott. Innen már jócskán lecsökkent a különbség, harmadikként ugyanis 1,8 százalékkal a Samsung futott be, míg a listán utolsó, negyedik Huawei a piac 1,1 százalékát kaparintotta meg.

A siker kulcsa egyértelműen a megfizethető árú Lumia 520 volt, nem véletlen, hogy a Microsoft engedett a korábbi korlátozásokból és mára gyengébb hardverre is feltehető a rendszer. A siker tehát nem maradt el, ezt igazolja az is, hogy a 3. és 5. helyre befutott Lumia 620 és Lumia 720-szal együtt a három telefon a teljes piac közel 50 százalékát birtokolja. Másodikként a Lumia 920 futott be, 4. helyen pedig Lumia 820 végzett.  A legnépszerűbb nem Nokia készülék a HTC 8X volt 4,4 százalékkal.

 

 

További érdekesség, hogy a már több mint 1 éve piacon lévő Windows Phone 8 a teljes Windows Phone-piac 70,9 százalékáért felel elődjének pedig a maradék 29,1 százalék jutott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.