A mai naptól hivatalosan is megvásárolható a Sony legújabb konzolja a Playstation 4. Üröm az örömben, hogy egyelőre kizárólag Észak-Amerikáról van szó, hozzánk december 13-án érkezik az újdonság méghozzá 127 990 Ft-os fogyasztói áron. Ezzel jelentősen túlszárnyalja elődjét, indulásakor egy Playstation 3-ért ugyanis könnyedén elkértek 200 ezer forintot. Ez hosszú időre megpecsételte a konzol karrierjét, az olcsóbb és addigra már legalább egy éve piacon lévő Xbox 360-at csak évek múltán sikerült beérniük, a Wii eladásait pedig a mai napig távolról szemlélik.
Minden máshogy kezdődött tehát japánban amikor nekiálltak a most piacra került konzol fejlesztésének. A Playstation 4 ugyanis nemcsak olcsóbb, de minden korábbinál egyszerűbben lehet rá fejleszteni, így remélhetőleg nem ismétlődik meg a PS3 kálváriája, amikor a nála jóval gyengébb Xbox 360-ra optimalizálták a játékokat és azokat adták ki a Sony termékére, így kihasználatlanul hagyva a gépben rejlő erőt.
Az igazi versenyre természetesen még várnunk kell, az Xbox One ugyanis november 22-én kezdi meg karrierjét, hozzánk viszont elképzelhető, hogy csak januárban jut el. Az biztos, hogy a csata nekünk, felhasználóknak lesz csak igazán jó, hiszen így sokkal több igényes címhez juthatunk majd hozzá, minden korábbinál alacsonyabb áron.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!