Óriási összeggel támogatja a Samsungot a Microsoft

Meglepő lépéssel növelné a platform népszerűségét a Microsoft.

WikiTech.hu
2013. 12. 15. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei év egyik legnagyobb eseménye a Nokia felvásárlása volt. Sokak szerint már 2010-ben, Stephen Elop ex-Microsoft-alkalmazott kinevezésével elkezdődött a folyamat, mégis, az egész piac egy személyben döbbent le, amikor az amerikai óriás bejelentette, hogy mire készül.

Ez egyértelműen hatalmas lépés a Windows Phone számára, a jövőben minden eddiginél jobb készülékek kerülhetnek piacra, a fejlesztés ugyanis így már teljes egészében házon belül zajlik. Ez minden bizonnyal nem tetszett a partnereknek, mivel így versenyhátrányba kerülhetnek. A Microsoft ezért úgy döntött, támogatással igyekszik ösztönözni a Windows Phone iránti érdeklődést, Eldar Murtazin, az orosz Mobile-Review portál főszerkesztője szerint ezért évi egymilliárd dollárt utal a Samsungnak a Microsoft, ha az továbbra is készít majd WP alapú készülékeket.

 

Természetesen az információkat egyik fél sem kommentálta, ám tekintve, hogy a Microsoftnak most nagy szüksége van a platform népszerűsítésére, nem elképzelhetetlen, hogy a háttérben már több céggel is zajlanak az efféle egyezkedések.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.