A hírmagazin Függő igazságszolgáltatás című, rövid írása szerint a testület arra a megállapításra jutott, hogy az „Orbán Viktor által bevezetett új alkotmány lényegi pontokban megsérti a demokratikus alapjogokat”. A Der Spiegelhez eljutott dokumentum szerint az alkotmányos reform fenyegeti az igazságszolgáltatás függetlenségét és megkérdőjelezi a tisztességes eljárás elvét.
A Velencei Bizottság „élesen bírálja” az Országos Bírósági Hivatal (OBH) létrehozását. A 47 államot tömörítő Európa Tanács tagjai között egy ország sincsen, ahol „egyetlen személy olyan hatalommal rendelkezne”, mint az OBH elnöke – idézett a jogi szakvéleményből a Der Spiegel. Andreas Schwab, a kormányzó német kereszténydemokrata párt (CDU) európai parlamenti képviselője aggasztónak tartja a jelentést – írta a hetilap.
A hét közepén a Népszabadság is kiszivárogtatta a jelentés egyes részeit. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium akkor azt közölte, hogy a hivatalos véleményt még nem kapta meg Magyarország, de folyamatos a konzultáció a bizottság és hazánk között.
Ismert, az Európai Bizottság szerdán úgy döntött, hogy az adatvédelmi biztos függetlenségének, illetve a bírák nyugdíjazásának ügyében újabb szakaszba lépteti a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárásokat. A kormány a döntésre reagálva kiemelte, hogy az EB által kezdeményezett ügyek 90 százalékában elfogadta a magyar válaszokat, a további kérdésekben pedig hazánk kész a további konzultációra. Csütörtökön Orbán Viktor levelet küldött az EB és az Európai Tanács elnökének,
A Velencei Bizottság az igazságügyi reform ellen
A Der Spiegel számolt be a testület bizalmas jelentéséről vasárnap.
2012. 03. 11. 12:18
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!