Navracsics Tibor nem vár huxitot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar biztos szerint a britek akár újra kérhetik felvételüket az Európai Unióba.

Szilágyi Richárd
2016. 06. 27. 8:15

Navracsics Tibor szerint az úgynevezett Erasmus-generáció nagy vesztese lehet a britek kilépésének. Szintén hátrányosan érintheti az unió legnagyobb kutatási programját, a Horizont 2020-at a brexit. Navracsics hangsúlyozta: a portfólióját (amelynek jelentős része kapcsolódik az oktatáspolitikához) érintő 2019–20-ig futó programok sorsa jelentősen függ a brit kilépési tárgyalásokon születendő tételes megállapodástól. – Ezeken a megbeszéléseken fog eldőlni a 2017-es soros brit elnökség ügye is. – A józan ész azt diktálná, hogy a kilépés mellett döntő Nagy-Britannia helyett a következő tagállam vegye át az elnöki posztot – tette hozzá Navracsics Tibor.

– Egyre erősebb törekvések vannak az uniós reformokkal kapcsolatban, és ezek tovább fognak erősödni – mondta Navracsics Tibor munkatársunk azon felvetésére, hogy változások nélkül sokan elkerülhetetlennek látják az Európai Unió széthullását. Szerinte az ezzel kapcsolatos viták az elkövetkező hónapokban csúcsosodhatnak ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.