Vaktyúk-perek

Kis magyar igazságszolgáltatási abszurd, avagy hernyó- után lesz tyúkperekből is éppen elég.

Kis magyar igazságszolgáltatási abszurd. Kívülről nézve. Belülről egy szerencsétlen ember szerencsére alapvetően pozitív fordulatot vett története. De mégiscsak abszurd, felfoghatatlan, érthetetlen, tarthatatlan.

Jelzőt találhatnánk még bőven, helyette inkább a száraz tények röviden: Gabnai Ernő hajdúsági gazda 2012 decemberében saját birtokán a susnyás ritkításába fogott, rendelkezve az ehhez szükséges engedéllyel – merthogy a kaszáláshoz, védett területről lévén szó, szükség volt a nemzeti park jóváhagyására is. Egy szemfüles természetvédelmi őr mégis feljelentette, mivel szerinte a bokrok visszanyesésével több ezer védett keleti lápi bagolylepkehernyó életét is kioltotta. Még ha nem is tudhatta pontosan az ügybuzgó méregzöld ember, hogy azok a bizonyos keleti lápi bagolylepkehernyók valóban a birtokon tanyáztak-e. Kellettek is bőven szakértők, a hosszadalmas eljárás során – merthogy az kerekedett belőle – több mint tizenhárommillió forint perköltség keletkezett. De ez hagyján, az eljáró ügyészség azonkívül, hogy leültette volna a „kaszást”, még másfél milliárd, azaz másfél milliárd forint kártérítésre is kötelezni akarta. Ez havi százezer forintos törlesztéssel számolva mintegy 1250 év alatt le is tudható.

A bíróságnak helyén volt az esze, első és lényegében másodfokon is a gazdának adott igazat (a bírák foghatták a fejüket a nyomozati anyag láttán). Az ügy pikantériája, ha ennyi nem lenne elég, hogy a sajátos hazai jogrend miatt hiába futott az ügyészség lyukra, s próbált meghurcolni a büntetőeljárásban egy szerencsétlen embert, minden költség a szükségszerűen eljáró bíróságot, egész pontosan a Debreceni Törvényszéket sújtja. A bíróságnak azonban nincs pénze, a központból, vagyis az Országos Bírósági Hivataltól várja az apanázst, hogy fizetni tudjon. Addig is köszönik a türelmet. Így állt az ügy a héten, Móricz talán már novellát is faragott volna belőle. (Riport lapunkban is született, Varga Attila: Lepketánc. Magyar Nemzet Magazin, 2014. április 19.)

A fenti abszurd – maradjunk ennél a már használt kifejezésnél – eset szélsőségesnek nevezhető ugyan, de egyedinek sajnos nem a legújabb kori jogtörténetben. A parkolótársaságok is örömmel kibickedtek az önkormányzatok kárára, boldog-boldogtalant bíróság elé citáltak, ha jogos volt a követelés, ha nem. Abban bíztak, a bírósági eljárástól megijedve az autósok jelentős része úgyis fizet, akkor is, ha amúgy vitatja a bírságot. Így kerültem néhány éve magam is az ítélőszék elé, perbe fogóim el sem jöttek, tudták, úgyis veszítenek. A bíró csak dohogott, mondván, nem azért tanult kilenc éven át, hogy aztán naphosszat ostoba parkolási ügyeket tárgyaljon – aminek a végén a cechet, ha a társaság veszít, úgyis a résztulajdonos önkormányzat állja. Ha viszont nyer, övé a pénz. Így szólt a törvény.

A jogszabályok az elmúlt években sokat változtak, követhetetlenül sokat, de talán jó irányba is. Ami a valódi bűnösök, erőszakos elkövetők megbüntetését illeti, mindenképpen. Ám a bürokratikus teher láthatóan nem csökkent, az ügymenet lassú, nehézkes, és emberi tényezők is hátráltatják. Kínos esetek sora juthat eszünkbe a nyomkövetőt levágva elsétáló rablókról, házi őrizetbe került gyilkosokról, bántalmazóival egy cellába zárt áldozatról – a fehérgallérosok eseteiről nem is szólva. Mégiscsak pikáns, hogy egy maffia-bűncselekményekkel gyanúsított bulibáró negyedmilliárdos óvadék ellenében otthonról figyelheti pere alakulását, miközben senki nem firtatja a bíróságra vándorolt összeg eredetét. Lopj el jó sok pénzt, hogy aztán a zsákmány egy részéből megvásárolhasd részleges szabadságodat! Szép történet.

De maradjunk inkább az emberi tényezőnél. Merthogy mi a társadalom részeként is tehetünk talán valamit azért, hogy az ügyészségek, bíróságok a valódi ügyekkel tudjanak érdemben foglalkozni. Talán érdemes azzal kezdeni, hogy nem szaladunk minden butasággal a bíróságra. A felelősség persze nem a laikusoké, az autós-gyalogos ütközetekben is utóbbiak mellett szól, hogy nekik nem kell jogosítvány. Ha egy ügyész annyira ügybuzgó, hogy reálisnak találja a másfél milliárdos bírságot egy sosem bizonyítható hernyóölésért, és senki sem koppint időben az orrára, mondván, álljunk meg egy szóra, ennek semmi értelme, akkor nagyobb a baj. Akkor rendszerhiba van. Amin a törvényhozás tud érdemben változtatni, ha már az adott (szak)embertől ennyire futja. Addig is reméljük, a vádhatóság illetékese is tanult az esetből. Hernyó- után lesz tyúkperekből is éppen elég.