Kis magyar igazságszolgáltatási abszurd. Kívülről nézve. Belülről egy szerencsétlen ember szerencsére alapvetően pozitív fordulatot vett története. De mégiscsak abszurd, felfoghatatlan, érthetetlen, tarthatatlan.
Jelzőt találhatnánk még bőven, helyette inkább a száraz tények röviden: Gabnai Ernő hajdúsági gazda 2012 decemberében saját birtokán a susnyás ritkításába fogott, rendelkezve az ehhez szükséges engedéllyel – merthogy a kaszáláshoz, védett területről lévén szó, szükség volt a nemzeti park jóváhagyására is. Egy szemfüles természetvédelmi őr mégis feljelentette, mivel szerinte a bokrok visszanyesésével több ezer védett keleti lápi bagolylepkehernyó életét is kioltotta. Még ha nem is tudhatta pontosan az ügybuzgó méregzöld ember, hogy azok a bizonyos keleti lápi bagolylepkehernyók valóban a birtokon tanyáztak-e. Kellettek is bőven szakértők, a hosszadalmas eljárás során – merthogy az kerekedett belőle – több mint tizenhárommillió forint perköltség keletkezett. De ez hagyján, az eljáró ügyészség azonkívül, hogy leültette volna a „kaszást”, még másfél milliárd, azaz másfél milliárd forint kártérítésre is kötelezni akarta. Ez havi százezer forintos törlesztéssel számolva mintegy 1250 év alatt le is tudható.
A bíróságnak helyén volt az esze, első és lényegében másodfokon is a gazdának adott igazat (a bírák foghatták a fejüket a nyomozati anyag láttán). Az ügy pikantériája, ha ennyi nem lenne elég, hogy a sajátos hazai jogrend miatt hiába futott az ügyészség lyukra, s próbált meghurcolni a büntetőeljárásban egy szerencsétlen embert, minden költség a szükségszerűen eljáró bíróságot, egész pontosan a Debreceni Törvényszéket sújtja. A bíróságnak azonban nincs pénze, a központból, vagyis az Országos Bírósági Hivataltól várja az apanázst, hogy fizetni tudjon. Addig is köszönik a türelmet. Így állt az ügy a héten, Móricz talán már novellát is faragott volna belőle. (Riport lapunkban is született, Varga Attila: Lepketánc. Magyar Nemzet Magazin, 2014. április 19.)
A fenti abszurd – maradjunk ennél a már használt kifejezésnél – eset szélsőségesnek nevezhető ugyan, de egyedinek sajnos nem a legújabb kori jogtörténetben. A parkolótársaságok is örömmel kibickedtek az önkormányzatok kárára, boldog-boldogtalant bíróság elé citáltak, ha jogos volt a követelés, ha nem. Abban bíztak, a bírósági eljárástól megijedve az autósok jelentős része úgyis fizet, akkor is, ha amúgy vitatja a bírságot. Így kerültem néhány éve magam is az ítélőszék elé, perbe fogóim el sem jöttek, tudták, úgyis veszítenek. A bíró csak dohogott, mondván, nem azért tanult kilenc éven át, hogy aztán naphosszat ostoba parkolási ügyeket tárgyaljon – aminek a végén a cechet, ha a társaság veszít, úgyis a résztulajdonos önkormányzat állja. Ha viszont nyer, övé a pénz. Így szólt a törvény.
A jogszabályok az elmúlt években sokat változtak, követhetetlenül sokat, de talán jó irányba is. Ami a valódi bűnösök, erőszakos elkövetők megbüntetését illeti, mindenképpen. Ám a bürokratikus teher láthatóan nem csökkent, az ügymenet lassú, nehézkes, és emberi tényezők is hátráltatják. Kínos esetek sora juthat eszünkbe a nyomkövetőt levágva elsétáló rablókról, házi őrizetbe került gyilkosokról, bántalmazóival egy cellába zárt áldozatról – a fehérgallérosok eseteiről nem is szólva. Mégiscsak pikáns, hogy egy maffia-bűncselekményekkel gyanúsított bulibáró negyedmilliárdos óvadék ellenében otthonról figyelheti pere alakulását, miközben senki nem firtatja a bíróságra vándorolt összeg eredetét. Lopj el jó sok pénzt, hogy aztán a zsákmány egy részéből megvásárolhasd részleges szabadságodat! Szép történet.
De maradjunk inkább az emberi tényezőnél. Merthogy mi a társadalom részeként is tehetünk talán valamit azért, hogy az ügyészségek, bíróságok a valódi ügyekkel tudjanak érdemben foglalkozni. Talán érdemes azzal kezdeni, hogy nem szaladunk minden butasággal a bíróságra. A felelősség persze nem a laikusoké, az autós-gyalogos ütközetekben is utóbbiak mellett szól, hogy nekik nem kell jogosítvány. Ha egy ügyész annyira ügybuzgó, hogy reálisnak találja a másfél milliárdos bírságot egy sosem bizonyítható hernyóölésért, és senki sem koppint időben az orrára, mondván, álljunk meg egy szóra, ennek semmi értelme, akkor nagyobb a baj. Akkor rendszerhiba van. Amin a törvényhozás tud érdemben változtatni, ha már az adott (szak)embertől ennyire futja. Addig is reméljük, a vádhatóság illetékese is tanult az esetből. Hernyó- után lesz tyúkperekből is éppen elég.
