Az első félidőben nem diktált túl nagy iramot a két csapat. A Honvéd volt valamivel kezdeményezőbb, a legnagyobb helyzetet mégis a pécsi Frőhlich hagyta ki, pontosabban Kemenes védett bravúrral.
A második játékrészt jól kezdték a pécsiek, szinte azonnal vezetést szereztek. A Honvéd azonban nem tudott újítani, sőt a vendégek gyors ellentámadásai veszélyesebbek voltak, s ezek egyike eredménnyel is zárult. A kétgólos előny birtokában sem nyugodhattak meg a pécsiek, mivel Romic utolsó emberként szabálytalankodott, kiállították, ráadásul a kispestiek a megítélt büntetőből szépítettek. A hátralévő időben viszont hiába játszott fölényben a hazai együttes, gólt már nem sikerült szereznie, pedig a Pécsből még egy játékost kiállított a bíró.
NB I., 9. forduló:
Budapest Honvéd–PMFC-Matias 1–2 (0–0)
Bozsik Stadion, 1000 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Youla (66., 11-esből), illetve Kővári (49.), Szatmári L. (63.)
piros lap: Romic (65.), Pölöskey (90.)
sárga lap: Portilla (42.), Vécsei (75.), Kosnic (90.), illetve Poleksic (91.)
Budapest Honvéd: Kemenes – Ikenne-King (Mancini, 79.), Kosnic, Marku, Alcibiade – Vécsei, Portilla (Gazdag, 76.), Hidi – Job (Vidovic, 62.), Youla, Traoré
PMFC-Matias: Poleksic – Nagy J., Balogh B., Romic, Uzoma – Kővári, Horváth A. (Pölöskey, 77.), Szatmári L., Márkvárt, Heffler N. (Causic, 67.) – Frőhlich (Lantos, 87.)