Raúl folytatja: Amerikának kötelezte el magát

A New York Cosmos együttesében folytatja pályafutását Raúl González, minden idők egyik legjobb spanyol futballistája.

BuL
2014. 10. 30. 17:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A klub csütörtöki közleménye szerint a 37 éves csatár többéves szerződést írt alá, a játékos pedig pályafutását követően az utánpótlásképzésben vállal majd munkát tanácsadóként.

„A futball világában mindenki ismeri a Cosmost, amely letette a labdarúgás alapjait az Egyesült Államokban. Hiszek a klub terveiben, és büszke vagyok rá, hogy részese lehetek” – nyilatkozta a Real Madrid korábbi csatára.

Új csapatában, amely a második vonalban szerepel, a 2015 tavaszán rajtoló bajnoki idényben mutatkozik be. Legutóbb a katari al-Szadd együttesét erősítette, amellyel utolsó mérkőzését idén márciusban játszotta. Korábban sikert sikerre halmozott a spanyol válogatottban és klubcsapataiban egyaránt.

A nemzeti együttes szerelését 102 alkalommal öltötte magára, ezalatt 44-szer volt eredményes. A Real Madridnak 16 szezonon át volt a futballistája, a fővárosiak színeiben 741 meccsen 323 gólt szerzett. A királyi gárdával, amelytől 2010-ben távozott, hat bajnoki címet nyert, négyszer ünnepelhetett spanyol Szuperkupa-győzelmet, háromszor diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában, egyszer az Európai Szuperkupában és két ízben a klubvilágbajnokság elődjének számító Interkontinentális Kupában.

A Real után Németországban, a Schalkéban két idényt töltött, s Német Kupa-győztesnek vallhatja magát, legutóbb pedig katari bajnoki címet szerzett.

Ő a Bajnokok Ligája mindenkori legjobb gólszerzője 71 találattal, az örökranglista éllovasaként jelenleg eggyel előzi meg a Real Madridban játszó Cristiano Ronaldót és kettővel az FC Barcelonát erősítő Lionel Messit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.