Ronaldo nyugdíjba megy, ő minden idők legjobbja

Cristiano Ronaldo nem mozdul Madridból.

Ch. Gáll András
2014. 10. 09. 8:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kijózanítólag hathat a Manchester United szurkolóira Jorge Mendes legfrissebb nyilatkozata. A portugál szuperügynök – aki többek között Cristiano Ronaldo ügyeit is intézi – a spanyol televízió El partido de las 12 című műsorában beszélt védence állítólagos szándékáról, miszerint jövőre visszatérne a Manchester Unitedbe.

„Cristianónak nagyon jólesik a Manchesterből felé áradó szeretet. Az ő szívében is kitüntetett helyet foglal el a United. De az az igazság, hogy csak abban gondolkodik, hogy a Real Madridban folytatja és fejezi be pályafutását. Majd egyszer Fantasztikus a viszonya a Madrid elnökével, ráadásul 2018. június 30-ig oda köti a szerződése.”

Mendes arról is beszélt, hogy komoly ajánlat nem érkezett Ronaldóért.

„Persze, hogy nem. Mindenki tudja, hogy remekül érzi magát Madridban, meg sem próbálják elcsábítani. Valójában teljesen nyilvánvaló, hogy Ronaldo a Real Madridból megy majd nyugdíjba. Ő minden idők legjobb sportolója. A következő 500 évben nem lesz olyan futballista, mint ő.” (A Transfermarkt.de honlap 100 millió euróra becsüli az értékét, ezzel a 120 milliós Lionel Messi mögött a második helyen áll.)

De még nincs vége az áradozásnak. „Cristiano szerény ember, látványos (sic!) apa, és olyan fiú, akit minden anya kívánna magának.” Plusz még ambiciózus is. „Sohasem elégedett, mindig többre és többre vágyik.”

Végül a menedzser előjött a farbával: „Ronaldo minden vágya, hogy még egyszer elnyerje a Bajnokok Ligáját, lehetőleg 2015-ben!” Ha ez sikerülne, az egyszersmind azt is jelentené, hogy a Real Madrid lenne az első klub, amely meg tudta védeni a BL-trófeát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.