Nem úgy fog bevonulni a Superclásicók történetébe a vasárnapi River Plate–Boca Juniors, mint a 101 éves történetre visszatekintő sorozat legszínvonalasabb összecsapása. persze az özönvízszerű eső, az Estadio Monumentalban bokáig érő víz eleve meghatározta a találkozó jellegét és élvezeti értékét.
A 22. percben a Boca középhátvédje, Magallán kapásból, 10 méterről a hálóba vágta az előreívelt szabadrúgás után a labdát, ezzel vezettek 1-0-ra a vendégek. (Az Estadio Monumental 60 ezer nézője között egyetlen Boca-drukker sem volt, mivel biztonsági okokból kizárólag River-szimpatizánsokat engedtek be a stadionba.)
A 43. percben egyenlíthetett volna a River, mert tizenegyest kapott, de Rodrigo Mora az égbe lőtte a büntetőpontra letett labdát. Mondjuk jogos is volt, mert a büntető minden volt, csak nem az: a kapura zúdított labdát Fernando Gago, a Boca Real Madridot is megjárt középpályása fejjel hárította, csakhogy a bíró – tévesen – kezezésnek látta az esetet, s halmazati büntetésül még ki is állította a fedezetet.
Az egyenlítés azonban mégsem maradt el, a 78. percben a frissen beállt Germán Pezzella ráfejelte a labdát, Augustín Orión kapus éppen Pezzella elő ütötte a kipattanót, s ő másodszorra már bevágta a hálóba, 1-1.
A 84. percben Funes Morit, a River centerhalfját durvaságért kiállították, így mindkét csapat tíz fővel fejezte be a küzdelmet.
Ezzel maradt a két csapatot elválasztó nyolcpontos különbség: a 210. „profi” Superclásico után a River vezet, a Boca a középmezőnyben tanyázik.
River Plate–Boca Juniors 1-1 (0-1)
Buenos Aires, Estadio Monumental, 60 000 néző
Gólszerzők:
Goals: Pezzella (78.), ill. Magallan (22.)
River Plate: Barovero – Mercado, Funes Mori, Vangioni (Boye, 46.), Maidana, Ponzio, Rojas, Sánchez (Solari, 76.), Pisculichi (Pezzella, 76.), Mora, Gutiérrez
Boca Juniors: Orion – Marin, Colazo (Perez, 80.), Magallan, Echeverria – Gago, Meli, Erbes – Carrizo (Insua, 46.), Chavez, Calleri (Fuenzalida, 74.)