David Trezeguet csapattársa lett Vadócz Krisztián

Vadócznak a nyáron lejárt a szerződése a dán Odensénél, azóta a Budapest Honvédnál tartotta magát formában.

TK
2014. 11. 14. 16:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„John Goossens nagyon fog hiányozni a pályán és azon kívül is, de nagyon bízom, benne, hogy Vadócz Krisztián beleillik a csapatunkba” – kommentálta Gaurav Modwell, a Pune City igazgatója a Goossens sérülése következtében nyélbe ütött üzletet.

„Goossens kiváló játékos, de már előre kell néznünk, és Vadócz nagyon tapasztalt, aki középpályásként több bajnokságban és hazája válogatottjában is bizonyított. A szerződtetésével nem borul fel a csapat egyensúlya, minőségi pótlást jelent” – mondta Franco Colomba a csapat olasz szakvezetője.

Vadócznak a nyáron lejárt a szerződése a dán Odensénél, azóta a Budapest Honvédnál tartotta magát formában – olvasható az NSO-n.

A csapat hét bajnoki mérkőzésén 11 pontot gyűjtött, és harmadik a tabellán. A Pune városába való klub nemzetközi sztárjai között ott van a francia világ- és Európa-bajnok támadó, David Trezeguet, valamint az Európa-bajnok görög Kosztasz Kacuranisz.

Atlético de Kolkata: Luis García (spanyol)

 

Chennaiyin: Elano (brazil)

 

Delhi Dynamos: Alessandro Del Piero (olasz)

 

Goa: Robert Pires (francia)

 

Kerala Blasters: David James (angol)

 

Mumbai City: Fredrik Ljungberg (svéd)

 

NorthEast United: Joan Capdevila (spanyol)

 

Pune City: David Trezeguet (francia)

Az idén útjára indított indiai Szuperligában nyolc csapat verseng. Az októberben és novemberben sorra kerülő alapszakaszban oda-vissza körmérkőzést vívnak a klubok. Az első négy helyezett jut a rájátszásba, ahol kétfelvonásos, oda-vissza elődöntő következik, majd a győztesek december 20-án vívják az egymérkőzéses finálét.

A liga csapatainak játékoskereteit szigorú szabályok szerint töltötték fel: minden csapathoz került egy sztárlégiós (Vadócz csapatában ez David Trezeguet), hét további légiós (közülük kettőt igazolhattak szabadon a klubok, a többieket a központi játékosbörzén szerezhették meg), valamint 14 indiai futballista, akik közül legalább négynek helyi kötődésűnek kell lennie.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.