Kilenc idegenlégióssal erősített a Honvéd

A kispesti csapat öt csatárt igazolt a téli átigazolási időszakban.

HZS
2015. 02. 09. 18:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

George F. Hemingway tulajdonos a klub hétfői sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy ősszel több hiányposztja volt az együttesnek, ezek között említette a balhátvédet és a középcsatárt, ezekre most több játékost is igazoltak. „Egy fokkal jobb minőségű futballistákat hoztunk, mint szoktunk” – jelentette ki az üzletember, aki annak a személyes véleményének is hangot adott, hogy közöttük három olyan játékos is van, aki szerinte hasonló szintet képvisel, mint Davide Lanzafame.

A bundabotrányba keveredett olasz csatár fél évet játszott a Honvédban, s nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapat két éve harmadik lett a bajnokságban. A tavaly áprilisban távozott és most az idény végéig visszatért olasz vezetőedző, Marco Rossi kifejtette, hogy nem könnyű a csapat helyzete, mivel hat gárda küzd a kiesés elkerüléséért, és köztük jelenleg mindössze négy pont a különbség. Megjegyezte, az előző regnálása alkalmával az európai kupaszereplésért harcolt a klub, de számára nem ismeretlen ez a helyzet sem, mert több bennmaradásért küzdő csapatot irányított Olaszországban. Hozzátette, azt szeretné, ha a tanítványai tavasszal már az első tíz meccsen bebiztosítanák az élvonalban maradást, hogy az utolsó három körben már nyugodtan futballozhassanak.

Hemingway az idénybeli második edzőváltásról azt mondta: a távozó Csábi Józsefről nem szeretne beszélni, míg Rossi visszahozatalát többek között azzal indokolta, hogy vele különösen jó volt a viszonya, amikor a szakember először Kispesten dolgozott.

Az új labdarúgók közül az egyik legígéretesebb a Galatasaraytól fél évre kölcsönbe érkezett 20 éves argentin balszélső, Lucas Elias Ontivero. A Honvéd öt csatárt is igazolt: a hétszeres venezuelai válogatott Jesus Meza 1,5, a szerb Bratislav Punosevac 2,5, a kétszeres elefántcsontparti válogatott Francis Koné és a kolumbiai John Jairo Palacios Granja három évre kötelezte el magát, míg a mexikói David Izazola fél évre kölcsönbe érkezett. A balhátvéd posztra pedig a szintén szerb Josip Projicot és a francia Jean-Pierre Morgant szerződtette a Honvéd, továbbá még egy horvát védő, Josip Elez írt alá Kispestre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.