Néhány hete még minden derűs és gondtalan volt a Santiago Bernabéu Stadion környékén. Négy ponttal vezette a tabellát a Real Madrid a Barcelona előtt, Cristiano Ronaldo, a csapat ékköve megszerezte harmadik Aranylabdáját, miközben a nagy rivális háza tájáról krízisjelek érkeztek: összekapott az edző (Luis Enrique) és a sztár (Lionel Messi), és a csapat is pocsékul játszott.
Aztán a Barca elkezdett nyerni – vasárnap zsinórban a kilencedik meccsét –, a Madrid szekere pedig döcögni kezdett. Ronaldót kiállították, két meccsre eltiltották, sérülések tizedelik az együttest (Pepe, Sergio Ramos, James Rodríguez), s szombaton beütött a krach a Vicente Calderón Stadionban az Atléticótól elszenvedett 4–0-s vereség képében, amellyel egypontosra csökkent az előny a tabella tetején a Barca előtt, hat héttel a március 22-i El Clásico előtt.
A szégyenletes 0–4 után következett az igazi feketeleves, ugyanis a csapat ahelyett, hogy szégyenkezett volna a történelmi verés után, elment Cristiano Ronaldo születésnapi bulijára, amelyet közvetlenül a mérkőzés után rendezett a portugál sztár.
A parti helyszíne az El Zalacain nevű madridi luxusétterem volt, Madrid Rózsadombján, a fényűző Pozuelo de Alarcón negyedben. A harmincadik születésnapját ünneplő Ronaldo – aki észrevétlenül játszott a városi derbin, mintha már az esti bulira tartogatta volna az erejét – 150 vendéget hívott meg az estélyre, köztük a teljes csapatot. Sokan el is mentek: Keylor Navas, Marcelo, James Rodríguez, Pepe, Coentrao, Modric, Khedira. Sőt, érdekes módon, az edzői stábból Fernando Hierro és Paul Clement, továbbá Chendo, a technikai delegátus és Javier García Coll, a szakosztály technikai igazgatója. Ugyanakkor a keret spanyol játékosai, élen a két kapitánnyal, Iker Casillasszal és Sergio Ramosszal távol maradtak, volt bennük annyi jóérzés, hogy egy ilyen megalázó vereség után nem mulattak.
A botrány akkor robbant ki, amikor a bulin fellépő híres kolumbiai énekes, Kevin Roldan másnap felrakott néhány fotót az egyik közösségi hálóra, amelyek Ronaldót ábrázolták cilinderben, virágos jókedvvel, s a következő szöveggel. „ Ezen az estén úgy mulattunk, hogy Madrid beleremegett!"
A Marca és az El Confidencial nevű honlap azt írja, hogy Florentino Pérez klubelnök nem vette jó néven a katasztrofális vereség utáni bulizást, s a héten biztos, hogy következménye lesz a történteknek. Egyesek szerint még Carlo Ancelotti pozíciója is meginoghat