Egy magyar győztese már egészen biztos, hogy van a 2014–15-ös nőikézilabda-Bajnokok Ligájának, az Ádám Krisztián (39) és Sipos Balázs (36) alkotta iparművész páros. Ők ketten büszkélkedhetnek azzal, hogy megtervezhették és végső formájába is önthetik a torna győztesét illető díszes trófeát. Alkotásukat Michael Wiederer, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) főtitkára egyszerre nevezte frissnek, dinamikusnak és izgalmasnak.
A huszonegy esztendőn át szolgáló serleget felváltó új díj megtervezésére az EHF mellett a Magyar Kézilabda Szövetség, valamint a szakmai partnerként bevont budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem együttesen írt ki pályázatot. Az egyetem hat olyan hazai alkotói csapatot kért fel koncepció kidolgozására, amelynek tagjai kivétel nélkül a neves intézmény falai között szerezték meg a diplomájukat.
„A büszkeségnél csak a feszültség nagyobb bennünk, mert nagyon rövid határidőt szabtak meg a trófea elkészítésére, amelybe a hibázások és az előre nem látható nehézségek beszámítása egyáltalán nem fér bele. Iparművészek, egyetemi oktatók vagyunk mind a ketten, jelentősnek mondható tapasztalattal és gyakorlattal a hátunk mögött, de most a járt útról letérve egy számunkra eddig ismeretlen kihívás előtt állunk” – ecsetelte a feladat nehézségét alkotótársát is képviselve a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Ádám Krisztián.
Alig két héttel a 2015-ös női kézilabda MVM EHF Final4 április 14-ei sorsolása, egyben a trófea bemutatása előtt csak a pályázatot kiírókkal azonos összetételű zsűri bennfentes tagjai tudják, vagy inkább sejtik, hogy a hat vetélytárs közül kiválasztott alkotópáros mit fog letenni az asztalra. A kivitelezés egyes – nem jelentéktelen – részletei körül ugyanis még a hajrában is folyik az egyeztetés. Ilyen például a felületkezelés módja, a felület lehet matt, illetve Krisztián és Balázs javaslata szerint csillogó is.
„A hagyománykövető trófeákra újszerűsége miatt nem hasonlító alkotásunk felső része vörösrézből készül, az alsó pedig a DuPont által kifejlesztett Corianból, amely egy homogén felületű és rendkívüli szilárdságú anyag, egyharmad részben akrilgyantából, kétharmad részben pedig ásványi anyagokból. A megrendelő kívánságának megfelelően a trófea nem lehet 80 centiméternél kisebb és 110 centinél nagyobb, a tömeghatár pedig 10 kilogramm, arra is gondolva, hogy a trófeát mozgatni és a magasba emelni is kell, ugyanakkor egy asztalon elhelyezve stabilan kell állnia.”
A külső leírásánál is érdekesebb az, hogy Ádám Krisztián és Sipos Balázs a „színtiszta” magyar alkotással mit szeretne megtestesíteni, és milyen üzenetet kíván küldeni a sportolóknak és a sportvezetőknek, a mérkőzések nézőinek, nem utolsósorban pedig a trófeát láttató médiának. „Egy hónap állt a rendelkezésünkre, hogy rátaláljunk ennek a dinamikusan fejlődő labdajátéknak a lényegi elemeire, a hatvanperces küzdelmekből pedig kiragadjuk azt, ami abban a legszebb és a legdrámaiabb, és amiből még az is kitűnik, hogy itt a labda körül forog a világ. A térbeli alkotással azt a lendületet és lüktetést igyekeztünk művészi szemmel megragadni és formába önteni, amelynek egy trófea – bárhonnan is szemlélik – tükörképet mutathat” – mondta Ádám Krisztián.
Az alkotó nyilatkozata végén egy meglepő, vagy inkább meglepően szép összefogásról is megemlékezett: „A trófea elkészítésére mi ketten kaptunk megbízást, de most a hajrában azoknak az iparművész barátainknak a segítségére is számíthatunk, akik szintén szépet álmodtak meg, de mögöttünk végeztek. Elismeréssel és
köszönettel mondhatom el, hogy ez a trófea nem csupán a magyar iparművészet két szereplőjének a sikerére világíthat rá, hanem az összefogásra is.”
