Drámai körülmények között, kihagyott ziccereket, sérüléseket, kiállítást követő büntetőpárbajban esett ki hazai pályán a favorit Bayern München a Német Kupából, s jutott be a Dortmund a döntőbe.
A bajoroknak a számukra szomorú eredményen túl más oka is lehet a búslakodásra, hiszen hullottak a kulcsembereik, mint a legyek. Josep Guardiola a meccs előtt kijelentette, csak akkor veti be Arjen Robbent, ha teljesen egészséges. A 68. percben pályára is lépett a hasfalgondokkal küzdött holland szélső, de negyedóra múlva le kellett cserélni, mint később kiderült, vádlisérülést szenvedett. Ez azt jelenti, hogy ki kell hagynia a Barcelona elleni, jövő heti BL-elődöntőt, a visszavágót, sőt, a legfrissebb hírek szerint vége a szezonjának.
A sornak még messze nincsen vége. A gólt szerző Robert Lewandowski a hosszabbítás során ütközött a dortmundi kapussal, Mitchell Langerakkal, láthatóan szédült volt, a derbi után agyrázkódás gyanújával kórházba kellett szállítani, mint kiderült, eltört az állkapcsa és az orra, s a válla is megsérült. Mellette a spanyol középpályás, Thiago Alcántara sincskomoly zúzódást szenvedett (épp az ő helyére jött be Robben). Guardiola mester tehát nincs irigylésre méltó helyzetben, a kupasiker elszállt, a vasárnapi leverkuseni bajnokin vélhetőleg tartalékos társaságot játszat, hogy szerdán Barcelonában a hadra foghatókat bevethesse a BL-beli presztízsrangadón.