Már kiverte a Juve a négy között a címvédő Realt

A BL-elődöntő visszavágójára maradt izgalom, a címvédő Real Madrid bő egy hete 2-1-re kikapott Torinóban.

Deák Zsigmond
2015. 05. 13. 4:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első mérkőzésen a Juventus nemcsak védekezett, hanem hatékonyan jutott a kapu előterébe, s Tévez révén kontrákból is veszélyeztetett. Massimiliano Allegri összehangolt gépezetté gyúrta a csapatot, mindenki tudja és elvégzi a dolgát. Persze ha Cristiano Ronaldo megindul vagy Bale végre elkapja a fonalat, akkor úgyis mindegy

A felek egy-egy bajnoki remivel melegítettek a BL-elődöntőre, ami torinói részről – az aranyérem már meglévén – nem számított, a Real viszont vélhetőleg ezzel veszítette el az esélyét az elsőségre. Mivel a Király-kupa elhódítása sem sikerült, marad a nemzetközi porond, de Daniel Carvajal szerint nem árt az óvatosság. „A legfontosabb, hogy higgadtak maradjunk, nem szabad meggondolatlanul támadnunk. Torinóban a labdavesztéseink után tudott a Juventus veszélyt teremteni. Türelmesen kell járatnunk a labdát, s hagyni, hogy ők fussanak” – fogalmazott a jobbhátvéd.

A madridiaknál Karim Benzema újra bevethető, és a szombaton sérülés miatt lecserélt Toni Kroosnak sincs komoly problémája. A másik oldalon Paul Pogba a nagy visszatérő, aki a Cagliari ellen egy órát töltött a pályán, s gólt is szerzett.

Giorgo Chiellini tízéves juventusos pályafutása legfontosabb összecsapásának nevezte a találkozót, és optimista. „Jól felkészültünk a visszavágóra, már alig várjuk, de nem szabad beállnunk a kapunk elé, mindenképpen gólt kell szereznünk” – jelentette ki a védő.

A spanyol királyi gárda története során 36-szor volt hátrányban a nemzetközi kupák kieséses szakaszaiban, 22-szer fordított, a legutóbbi 4 alkalommal viszont nem. A Juve 41 olyan párharcából, amelyen nyerte az elő meccset, 33-szor továbbjutott. Idén hatékony idegen pályán: Dortmundban és Monacóban sem rezdült meg a hálója. Legutóbb 2003-ban került be a BL-elődöntőbe, ahol épp mostani riválisát, a címvédőt verte ki. Íme az akkori, torinói visszavágó összefoglalója:

Real Madrid – Juventus, 20.45, tévé: Digisport 1)

Várható kezdőcsapatok:

Real Madrid: Casillas – Carvajal, Pepe, Ramos, Marcelo – J. Rodríguez, Kroos, Isco – Bale, J. Hernández, C. Ronaldo
Juventus: Buffon – Lichtsteiner, Barzagli, Bonucci, Chiellini, Evra – Marchisio, Pirlo, Vidal – Tévez, Morata

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.