Csúszhat a Bozsik Stadion újjáépítése

Az MLSZ azt javasolta, hogy csak a 2015/16-os szezon után kezdjék meg az építkezést.

MTI
2015. 06. 17. 13:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Kedden kaptuk meg az MLSZ erre vonatkozó levelét, amelynek nem volt előzménye, így váratlanul ért minket. De nem ördögtől való gondolat csak azért, mert nem a mi szánk íze szerinti javaslatot tartalmaz. Egyelőre nincs probléma, nem akarjuk a sértett klub szerepét betölteni” – mondta az MTI-nek szerdán Hemingway.

A sportvezető szerint tárgyalásra van szükség a klub és a kormánybiztos között, ugyanis bizonyos feltételek mellett elfogadná a csúszást. Hemingway azt szeretné, hogy a közbeszerzést írják ki, így amikor elhárulnak az akadályok az építkezés megkezdése elől, akkor valóban rögtön hozzá lehessen látni a munkához, illetve garanciát szeretne arra vonatkozóan, hogy valóban rendelkezésre áll az 5 milliárd forint a 8200 férőhelyes stadion felépítésére. Hozzátette, a tervek teljesen készen vannak.

A Bozsik Stadion építése az eredeti tervek szerint januárban kezdődött volna, Hemingway pedig úgy véli, az MLSZ javaslata alapján legkorábban jövő májusban kezdődhetne, de inkább 5-6 hónapos csúszással számol.
A Honvéd korábban úgy tervezte, Csepelen játszana, amíg felépítik a Bozsik Stadiont, ám Hemingway ezúttal úgy fogalmazott: ehhez fel kellene újítani az ottani stadiont, aminek csak akkor van értelme, ha a kormány amúgy is tervezte annak a létesítménynek a renoválását. Megjegyezte, hogy amennyiben nem, akkor az MTK pályáján vendégeskednének, ahogy a kék-fehérek is tették az előző szezon során a Bozsik Stadionban. Arról egyelőre nincs információja, hogy az MTK a következő idényben is a Bozsik Stadionban játssza-e hazai mérkőzéseit.

George F. Hemingway beszélt a jelenleg a Bozsik Stadion területén működő Magyar Futball Akadémia jövőjéről is: „Az új akadémia építésére egy-két hónapon belül kiírják a közbeszerzési eljárást. A tervek szerint jövő nyárra készülne el a 2,5 milliárd forintból megvalósuló komplexum, amely Európa egyik legjobb utánpótlásközpontja lesz. A Bozsik Stadiontól öt percre, állami tulajdonban lévő 13 hektáros területen, amely a KAC-pálya mögött van, 7-8 pálya épül majd fel a kiszolgáló létesítményekkel együtt.”

A klubvezető elárulta, a felépülő létesítmény az állam tulajdona maradna és a Magyar Futball Akadémia használná.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.