Gulácsi Péter Németországba igazolt

Két játékostársával együtt Gulácsi Péter az osztrák Red Bull Salzburgtól a német testvércsapathoz, a RasenBallsport Leipzighez igazolt.

MNO
2015. 06. 05. 12:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar kapus az egyike annak a három játékosnak, aki az osztrák partnerklubtól, a Red Bull Salzburgtól Lipcsébe kerül – közölte pénteken Ralf Rangnick edző, egyben sportigazgató. A hírt nem sokkal később a klub Facebook-oldala is megerősítette – írja az NSO.hu. Gulácsi mellett Stefan Ilsanker és Nils Quaschner is Szászországba igazolt.

Az osztrák és a német futballista 2018-ig, a magyar légiós 2019-ig írt alá a német másodosztályban szereplő klubhoz.

Gulácsi Péter a salzburgi együttes színeiben utoljára az Austria Wien ellen kupadöntőben lépett pályára, amelyen kiállították.

A legutóbbi szezonban a 34 éves Fabio Coltorti volt a Leipzig első számú kapusa, aki 23 tétmérkőzésen lépett pályára, míg a 24 esztendős Benjamin Bellot tizennégy találkozón védett. A kapuvédők rangsorában Thomas Dähne áll a harmadik helyen, a 21 éves német a 2014–2015-ös idényben csak a tartalékcsapatban kapott lehetőséget.

A 25 éves Gulácsi 2013 nyara óta szerepelt a Salzburgban, amellyel tavaly és idén is duplázott, azaz a bajnokságban és a kupában is a legjobbnak bizonyult.

Az RB Leipzignek már van egy magyar játékosa Kalmár Zsolt személyében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.