Dübörög a stadionrekonstrukció Magyarországon, de visszás módon elő-előfordul, hogy olyan csapat arénája újul meg, amely éppen haldoklik vagy kiesik az NB I-ből. Nemrégiben Pápára látogattunk, ahol a Perutz Stadion úgy kaphat több százmilliós fejlesztési pénzt, hogy lakója, a Lombard Pápa megszűnt, és megyei szintről kezdik újra a focit a városban. Hasonló „ívet” írt le a Dunaújváros. Itt szerencsére nem a milliárdos hiány okozott gondot, a gárda egyszerűen gyengén szerepelt, és friss feljutóként nem tudta megőrizni helyét az élvonalban. Létesítménye, az egykori Kohász Stadion így is megszépült, köszönhetően a Nemzeti Stadionfejlesztési Programnak. Nemrégiben végeztek a gyepszőnyeg felújításával, a pálya alatt fűtésrendszert alakítottak ki. Kíváncsiak voltunk, hogyan is zajlik le egy ilyen nem mindennapi művelet, így a pályázaton győztes kivitelező cég, az Aquatherm munkatársához, Dobner Péterhez fordultunk.
„A teljes fűtésrendszert egy hét alatt sikerült kiépíteni, ez elég jó időnek számít. Főleg akkor látványos, ha az ember végigköveti a munkálatok egyes fázisait” – véli a szakember, akitől megtudjuk, a német anyavállalat olyan csapatok stadionjában végzett már ilyen munkát, mint a Real Madrid, az Udinese vagy a Schalke 04. A fűtésrendszer lefektetéséhez három nagyobb munka társult a korábbi gyepszőnyeg és föld eltávolítása után: a locsolórendszerhez szükséges közművesítés, a vízelvezető-, vagyis a drainrendszer kialakítása és a megfelelő fűtési energia biztosítása, magyarul az új kazánok beszerelése.
A használhatatlan gyepszőnyeget feltekerték, az alatta lévő földréteget pedig fél méter mélységig kiásták. A munka során beton alépítményektől futópályán át mindent találtak „odalent”. Ezután kezdtek neki a gyepfűtés kiépítésének. 30 centi vastagon leszórták a homokot, majd az egyik oldalvonal mellett kiásott munkaárokba lefektették a gerinccsövet, amit összekötöttek a kazánnal. Ebbe a fő vezetékbe kötötték bele a többi, 25 milliméteres fűtőcsövet, amelyet keresztbe vezettek a pályán oda-vissza. Összesen 28,8 kilométernyi csövet használtak fel. A csőlabirintusra ráhúztak még egy homokos-földes termőréteget, amit meghintettek trágyával, végül pedig erre terítették rá a gyepszőnyeget. A gépészeti munkát végezte az Aquatherm, a gyepszőnyeggel kapcsolatos feladatokért az Eurogreen-Tiszafa Kft. felelt. A munkafolyamatot egy, az anyacégtől érkező szakember követte figyelemmel, ő már több ilyen beruházást ellenőrzött.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!