Fejünkre nőtt gyermek – a magyar–románok keserves története

Magyarok állították talpra a román nemzeti focit – jól sikerült: 34 éve a nevelők tartoznak az egykori tanítványoknak.

Első tétmérkőzésünket 1952-ben, a helsinki olimpián, egy másik finn városban, Turkuban játszottuk, ahol egy kifejezetten ideges hangulatban befejeződő mérkőzésen, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor találataival nyertünk 2-1-re, de „Kockát” a 87. percben lezavarta a pályáról a szovjet Nyikolaj Latisev bíró. A román futballadatbank – http://www.romaniansoccer.ro/national_team/games/1952.shtml – a mérkőzéssel kapcsolatban a történelemnek azt őrizte meg, hogy a magyar cserekapus Buzánszky Jenő volt – természetesen ez nem igaz.

Az Aranycsapat 1954 szeptemberében még egyszer elhúzta a románok nótáját (5-1), de az 1958-as, vékony 2-1 alkalmával már csak Budai László és Bozsik József szerepelt a még mindig világverőnek számító magyar labdarúgó-válogatottban.

A dicskorszak alkonya

1972 tavaszán – miután a Kádár-korszak hajnalán sok-sok évig valahogy a párt nem óhajtott „barátságos” mérkőzést lekötni a történelmi ellenség, de papíron cimbora Romániával... – háromszor is összehozta a sors a két nemzet csapatát az Eb negyeddöntői során. Először a Népstadionban élte át a csalódást 70 ezer magyar szurkoló, hogy nem sikerült győzni Illovszky Rudolf válogatottjának (1-1, Bene Ferenc a kispadon kezdett), majd jött a bukaresti visszavágó, ahol kétszer is kiadtuk a vezetést a kezünkből – akárcsak 2013-ban (2-2). De minden jó, ha a vége jó, három napra rá semleges terepen, Belgrádban is megütköztünk, és 2-1-re nyertünk. A többi ismert, a legjobb négy közé került válogatottunk előbb a szovjetektől, majd a belgáktól is kikapott, így a negyedik helyen zártunk. A bronzmeccsen lőtte eddigi utolsó Eb-gólunkat Kű Lajos. Tehát 42 éve ki sem jutottunk kontinenstornára...

A románokkal kapcsolatban azért volt még szép villanás: Nyilasi Tibor és Törőcsik András nevével fémjelzett nemzeti csapat Fazekas Lászlónak a mérkőzés elején szerzett, szemfüles és technikás góljával 1-0-ra nyert a '82-es világbajnokság selejtezőjében (a meccs hőse mégis a mindent védő Katzirz Béla volt...), a visszavágón elért bukaresti 0-0 – amelyet testközelből élt át a románok mostani kapitánya, Anghel Iordanescu – pedig már szállította is a repülőjegyeket a spanyolországi vb-re – számunkra az utolsó előttire.

A hazai futballközvélemény „etetése” igazából már az eredménytelen korszak kezdete előtt elindult. Az 1986-os, mexikói világbajnokság előtt a sportsajtóban azt sutyorogták, hogy hazánk akár a végelszámolásnál is ott lehet, aztán történt az, ami. Az eredményjelzők azonban magyar–román viszonylatban is mindennél és mindenkinél egyértelműbben fogalmaznak.

1998 őszén – a 2000-es Eb selejtezői során – Hrutka János hajrában lőtt, mennyei szabadrúgásgólja hosszú ideig az utolsó gólunk is volt Románia ellen, az 1-1 akkor már egyértelműen számunkra volt hízelgőbb a '94-es vb negyeddöntőse ellen. A találkozón Király Gábor állt a magyar kapuban, akinek erre most, 17 év után is minden esélye megvan, miközben társai közül van, aki már klubtulajdonos (Illés Béla) vagy ex-szövetségi kapitány, Bundesliga-edző (Dárdai Pál).

Szintén Király Gábor állt a vonalon a bukaresti visszavágón, nem emlékszünk rá szívesen, nagyon simán kaptunk ki 2-0-ra Gheorghe Hagi búcsúmeccsén...

Lendületből a 2002-es világbajnokság selejtezői során is elvertek minket oda-vissza, mindkétszer 2-0-ra a románok, a vesszőfutásnak pedig a felkészülési találkozók során sem volt vége: 2004-ben 3-0-ra, 2009-ben 1-0-ra kaptunk ki – ez utóbbi volt a Marian Cozma halála után nem sokkal megszervezett barátságos találkozó, barátságtalan végeredménnyel.

Egervári Sándor válogatottja aztán 2013 tavaszán elképesztően közel került ahhoz, hogy 32 év után újra kapuba találjon és nyerjen is keleti szomszédunkkal szemben, azonban az Izrael elleni korábbi lelátói zsidózás miatt zárt kapuk előtt rendezett összecsapáson a 92. percben mattolta Király Gábort Alexandru Chipciu. Ők ketten pénteken megint találkozhatnak – csak ne így!

Az Egervári-korszakot lezáró bukaresti rémálomra pedig mindenki emlékezhet – ha másról nem, Guzmics Richárd hírhedtté vált labdaeladásáról és a csapat nélküli ficsúr, Ciprian Marica hangulatot megalapozó találatáról, ami akkora pofon volt, hogy képtelen volt belőle felállni a válogatott. Pedig Mutu kihagyása miatt akkor igencsak síri hangulat uralkodott a románok háza táján...

A Dárdai-csoda – a Németországból Pintér Attila bukása után kikölcsönzött, pályakezdő tréner 1-1-es bukaresti belépője – mindenki előtt ismert, és olyan jó megnézni újra és újra Dzsudzsák Balázs szabadrúgásgólját, hogy most is megmutatjuk.

Azon a találkozón nem is játszottunk alárendelt szerepet, igaz ugyanakkor, hogy Románia azóta is trappol felfelé a világranglistán, és emberemlékezet óta nem kapott ki – de ez már egy másik történet. Ez a sztori pénteken folytatódik, immáron Bernd Storckkal. A hőstett résztvevői közül 10 játékosra számíthat.