– Megbánta, hogy futsalos lett és nem labdarúgó?
– Ezt most kérdezi?!
– Ha a Groupama Arénában szerez győztes gólt a románok ellen, akkor hetekig önről szól a sajtó.
– De higgye el, így is elviselhető az élet! Egyébként annak idején én is futballistának készültem, de nem tudtam bekerülni az ETO csapatába.
– Rossz emlék? Akar beszélni róla?
– Nem, ezt már rég lezártam magamban, boldog vagyok, a futsalban megtaláltam a számításomat. Négyszer nyertem bajnokságot és ötször Magyar-kupát az ETO-val.
– Ha minden a tervek szerint halad, a februári Eb-n ünnepelheti a századik válogatottságát.
– Remélem, hogy előbb! Kilencvenötnél tartok, decemberben három vb-selejtezőt játszunk, Norvégia, Belgium és Ukrajna ellen, aztán lesznek páros meccseink Kuvaittal. Még az is lehet, hogy százszoros válogatottként mehetek a szerbiai Európa-bajnokságra.
– Sokat tett érte, hogy ott legyünk.
– Még mindig nem bírom felfogni, hogy mi történt velünk. Illetve nem, ez nem igaz. Mikor a románok két és fél perccel a vége előtt 3-2-re vezettek, éreztem, tudtam, hogy a végén úgyis mi győzünk. Éreztem a csapatban az erőt, addig is jól játszottunk, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, csak nem volt szerencsénk a befejezéseknél. A végén, a legjobbkor voltam a legjobb helyen. Ezerből egy ilyen mérkőzés van, amikor az utolsó másodpercben telt ház előtt, éppen a románok ellen szerzel győztes gólt. Ez nekem megadatott. Hatalmas élmény volt!
– A nézőknek is. Nem hagyhatom ki az álnaiv kérdést: mennyit számít egy ilyen kiélezett meccsen a közönség támogatása?
– Rengeteget. Szinte együtt lélegeztek velünk a szurkolóink. Úgy láttam, a románokat is megfogta a hangulat. Ilyen eszeveszett szurkolásra ők sem számítottak.
– Gondolom, az ünnepléskor nem fogták vissza magukat...
– Már az öltözőben pezsgőt bontottunk, ott kezdődött minden, majd átmentünk a Hódos Imre Sportcsarnok elé, ahol találkoztunk a szurkolóinkkal, utána egyéb helyszíneken folytatódott a buli... De megérdemeltük ezt az estét. Távol a családtól, elzárva a külvilágtól egy hónapig edzőtáboroztunk a románok elleni meccs előtt, elképesztő, hogy mennyit dolgoztunk ezért a sikerért.
– Számított valamit, hogy Sito Rivera szövetségi kapitány korábban a román válogatottnál edzősködött?
– Természetesen sokat, hiszen azóta alig cserélődött ki a román játékoskeret, így pontosan lehetett tudni, hogy mire, pontosabban kikre készüljünk. Tudatosan sulykoltuk az edzőtáborban az öt a négy elleni támadásvezetést, tehát nem volt újdonság a román taktika, a rombusz alakzatú védekezés.
– Rivera a kinevezésekor azt mondta, hogy ügyesek, alapvetően jó képességűek a magyar futsalosok, de elsősorban mentálisan kell fejlődniük. Igaza van?
– A románok elleni mérkőzés is megmutatta, hogy ezen a téren is előreléptünk. De hadd mondjam el még egyszer, nagyon megérdemeltük, 2013-ban az ukránok ellen csak a rosszabb gólkülönbségünk miatt maradtunk le az Eb-ről. Végre kárpótolt minket az élet.
– Egy 28-30 éves futballistára mondják, hogy ideális korban van. Hogy van ez a futsalosoknál?
– Másfél hete volt a huszonhetedik születésnapom, szóval nagyon remélem, hogy még tudok fejlődni. Nálunk 27 és 32 év között számít valaki ideális futsalosnak.
– Felteszem, még nem volt ilyen boldog születésnapja, mint a huszonhetedik. Utólag szépen megajándékozta magát.
– Szeptember 15-én, egy nappal a születésnapom után játszottuk az odavágót a románok ellen. A kinti 2-2 után sem volt rossz, de nyilván az itthon kiharcolt győzelem, egyben a továbbjutás az igazi ajándék. Képzelje el, a meccs előtt rezgő üzemmódra állítottam a mobilomat az öltözőben. Mikor visszamentem, szinte le is merült, pedig még csak a harmadik üzenetet olvastam. Nagyon meghatódtam, hogy mennyien gondoltak ránk.
– Dróth Zoltánra.
– A futsalcsaládra és Dróth Zoltánra.
