Hiába nyomozzuk a fociklubok bőkezű adományozóinak kilétét

A TAO-jukat a kluboknak adó cégek a szövetségeknek és a törvénynek hála, rejtve maradnak.

2011 óta van lehetősége a hazai cégeknek, hogy társasági adójuk egy részét adókedvezményért cserébe az öt látványsportág – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong – azon sportszervezetének adják, mely kedves a szívüknek. Ez a fajta sportfinanszírozás teljesen újszerű, Magyarországon alkalmazzák először. Beindítása óta zajlik a vita arról, hogy szabad-e újabb adag közpénzt – a társasági adó ezen része egyébként az államkincstárba kerülne – sportcélra felhasználni. A költségvetés ugyanis alapból évente több tízmilliárd forintot különít el, elsősorban a hazai élsport fejlesztésére, a TAO-pénzek ettől függetlenül áramlanak a profikat képző egyesületek büdzséjébe – utánpótlásra és infrastruktúrára.

„A Transparency International és az MLSZ adatai alapján 2011 és 2014 között TAO-támogatásként felhasznált körülbelül 200 milliárd forint csaknem 40 százaléka (74,5 milliárd) a futballra ment el. 1100 egyesület részesült a teljes keretből, aminek közel 30 százaléka (21 milliárd) 13 klubhoz vándorolt. A 21 milliárdból csak a felcsúti utánpótlás 9,2 milliárdot kapott. A 2014/15-ös szezonban a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány 2,25 milliárd forintot nyert el, az „ezüstérmes” a Szolnoki MÁV utánpótlása lett 785 millióval, a bronzérmes pedig a ZTE (319 millió). A top 10-be a Diósgyőr (226 millió), az Újpest (188 millió) vagy a Ferencváros (182 millió) mellett furcsamód olyan egyesületek is bekerültek, mint a Tiszakécske (182 millió) és a Goldball 94 Football Club (157 millió).

A Transparency International első alkalommal vizsgálta meg, hogy a társasági adó sportcélra fordított része mennyire átláthatatlanul vándorol a dotálók zsebéből a klubokhoz. A jelenség bemutatásában semmi újszerű nincs, számos cikk született már erről. Annál érdekesebbek voltak a „Korrupciós kockázatok a magyar sportfinanszírozásban” nevet viselő jelentéshez fűzött észrevételek, melyeket a csütörtöki bemutatóra meghívott sportjogász és sportközgazdász tettek. A sportszerető közvélemény döntő többségben a futballal foglalkozik, nem meglepő, hogy a keddi tájékoztató is labdarúgás helyzetét emelte ki elsősorban.

A fenti öt sportág klubjai hivatalosan a következő módon juthatnak hozzá a TAO-támogatáshoz: először ki kell dolgozniuk egy sportfejlesztési programot, ami a sportági szakszövetséghez kerül. A szövetség ezt rövid, akár egymondatos indoklással elutasíthatja vagy elfogadja. A jóváhagyás során viszont eldöntik, hogy mely csapat mekkora összegre jogosult – a benyújtott fejlesztési terv alapján. Az egyesület ezután, a jóváhagyott támogatási keret ismeretében kezdheti felkutatni a cégeket, és lobbizni, hogy neki adják a társasági adójuk egy részét. Persze a klubok jóval korábban elkezdik begyűjteni a lehetséges támogatókat, hisz nekik már a sportfejlesztési program kidolgozásához is tudniuk kell, nagyjából mennyi pénzből gazdálkodhatnak. Ha megvannak a céges felajánlások, azokról támogatási igazolást kell kiállítani, amit a NAV-hoz el kell juttatni. Az egyesület ezután hozzájut a pénzéhez, a támogató vállalat, vállalkozás pedig adókedvezményben részesül.

Az elmúlt 4 évben óriási összeg, mintegy 200 milliárd forint került ezen a módon a sportklubokhoz, de az hogy kitől és milyen indoklással, az csaknem teljesen titkos. Mint a vizsgálatot elvégző Mucsi Gyula jelzi, ezzel nem is lenne gond, ha magánadományokról lenne szó, itt viszont el lehet bújni az üzleti titok mögé. A felhasznált milliárdok viszont 2011 előtt adóbevételként a központi költségvetésbe kerültek, és a TAO-rendszer sem változtatott azon, hogy ezek közpénzek, melyek felhasználásáról minden esetben részletesen el kellene számolni. Más ágazatból érkező állami bevételek esetében ez meg is történik, itt viszont nem.

Cséfalvai Zoltán államtitkár korábban egy képviselői kérdésre írt válaszában próbálta egyértelműsíteni a kormány álláspontját, miszerint a TAO sportra fordított része adomány. Mint fogalmazott, „a társasági adóalany részéről az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül nyújtott támogatás, juttatás”. Az ezután igénybe vehető adókedvezmény miatt viszont csökken az adóalap és a befizetendő adó is, vagyis közvetve mégiscsak közpénz vész el. Amikor a kormány az Európai Bizottság elé tárta a TAO-rendszert, az EB ugyancsak állami forrásként tekintett a sportcélú társasági adófelhasználásra, de áldását adta rá.

Szigorúan üzleti alapon nézve meglepő, hogy a TAO-jukból klubokat dotáló vállalatok el akarnak rejtőzni a reflektorfény elől. Ha egy cég bárhol a világon saját érdekei figyelembe vételével támogatási szerződést köt egy vállalkozással, szervezettel, a legtöbb esetben büszkén közli ezt, akár komoly összeget áldoz az esemény kommunikációjára is. Ez teljesen logikus lépés, hiszen a pénzéért cserébe nyilvánosságot, reklámot szeretne kapni. A társasági adójuk egy részét sportkluboknak felajánló cégek nem áhítoznak erre, homályban marad még a kilétük is. Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány nagyobb sajtóvisszhangot kiváltó szponzori bejelentés volt a magyar NB I-ben az elmúlt években.

A TAO felhasználása már a folyamat elején sem transzparens. A szövetségek ugyanis semmilyen módon nem kötelesek megindokolni, miért határoztak meg egyik egyesületnél másfél milliárdos, a másiknál 15 milliós támogatási keretet. Vagy, hogy miért zárnak ki valakit a támogatási körből. Czett Szabolcs sportjogász számos elutasító határozatot is látott: mint mondja, a legtöbb esetben az állt a papíron: „hatósági jogkörben nem támogatjuk”.

A jogász tapasztalata szerint egyébként több hónapos csúszásban vannak a szövetségek. Az áprilisban leadott TAO-igénylések egy része még most is a hiánypótlás szakaszban van. A jóváhagyott összegek felhasználásának ellenőrzése még vontatottabb: akad klub, melynek 2012-2013-as költését most mustrálják. Czett olyan sportszervezettel is találkozott, mely az elmúlt 3 évben félmilliárd forintos TAO-támogatást nyert el, eddig viszont mindössze 14 milliót költött el belőle. Annak ellenére, hogy a klub folyamatosan átütemezi költését és látványosan nem tudja felhasználni a keretet, a szövetség minden évben jóváhagy neki újabb tételeket.

A fenti átláthatatlan szövetségi döntési folyamat miatt a közvélemény egy része érthetően kíváncsi arra, hogy az 1700 fős Felcsút utánpótlása hogyan tudott négy év alatt 9,2 milliárdnyi TAO-pénzt bezsebelni, míg például a hétszeres bajnok DVSC akadémiájának vagy a Diósgyőrnek ennek mintegy 10 százalékát sikerült. Szabados Gábor sportközgazdász ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: kicsi a valószínűsége, hogy Felcsúton dolgoznak a legfelkészültebb munkatársak, az általuk kidolgozott fejlesztési programok a legalkalmasabbak a támogatás elnyerésére és ők tudják leginkább meggyőzni a cégeket, hogy nekik adják a TAO-részüket. A beszélgetést moderáló Jandó Zoltán újságíró ehhez annyit fűzött hozzá: ez a példa is mutatja, hogy a TAO-rendszer intézményesítette a haveri szponzorációt.

A kijelentés a stadionépítések tükrében tényleg nem tűnik túlzónak. A felcsúti stadiont – melynek befogadóképessége duplája a település lélekszámának – mintegy 70 százalékban TAO-s pénzekből húzták fel – a polgármester Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégek. Cégének reklámtáblái ott vannak a stadionban. A Ferencváros arénáját a miniszterelnöki megbízottként dolgozó, a Videoton meccseit általában Orbán Viktor társaságában megnéző Garancsi Istvánhoz kötődő Market Zrt. építette.

Ehhez jön még, hogy a politika behálózott az élsportba, ami komoly korrupciós kockázatokat rejt magában. Kocsis Máté például hatalmas Ferencváros-szurkoló, és amellett, hogy a VIII. kerület polgármestere, a kézilabda-szövetséget is elnökli néhány hónapja. Azt a szervezetet, melynek immár törvényi felhatalmazása van arra, hogy indoklás nélkül döntsön arról, mely sportklubnak mennyi TAO-keretet biztosít. Hasonlóan összeférhetetlen a helyzet Szalay Ferenc esetében is, aki szolnoki polgármesterként a kosárlabda-szövetséget vezeti.

Januárban módosult a sporttörvény, mely a támogatói pénzek vándorlását gyakorlatilag végleg követhetetlenné teszi. A sportszövetségeknek onnantól elegendő „összesített adattartalmat szolgáltatniuk”, vagyis újságírói, állampolgári érdeklődésre csak a bevételek és kiadások fő összegét közölnie. Nem elég tehát, hogy a szövetségek indoklás nélkül fogadnak vagy utasítanak el sportfejlesztési programokat, indokolatlanul nagy különbségeket tesznek a megítélt keretek között és a klubok különböző időpontban kapnak jóváhagyást erről, csorbítva így a támogatókeresés versenyét. Azt hogy ki és mennyit ajánlott fel TAO-jából, a fenti törvénymódodítás miatt lehetetlen kipréselni a szövetségből. Mint Jandó Zoltán elmondta, ő a kluboknál is megpróbált utánamenni a támogató cégeknek. 15 egyesületből 3 válaszolt, ebből egy volt érdemleges, de a dotálókat ez sem nevezte meg.

Mindezek ellenére Szabados Gábor szerint a magyar sportra nézve egyértelműen hasznos lenne a TAO-rendszer, a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről pedig megvan a szándék, hogy tisztuljon a helyzet. Czett Szabolcs hasonlóan vélekedett: az MLSZ már elkezdte csökkenteni a támogatási kereteket azoknál, akik nem a megszabott feltételek szerint költik el a pénzt. Az elemzés szerzője zárszóként csak annyit mondott, az átláthatatlan, nem piaci alapokra épített sportfinanszírozás bemocskolja az emberek gondolatait a sporttal kapcsolatosan. Sokakat elriaszt attól, hogy beszálljanak tőkével vagy akár csak szurkolóként támogassanak egy-egy csapatot. Ehhez láthatóvá kellene tenni a támogatások menetét, a dotáló cégeket, a szövetségek által meghozott döntéseket pedig szakmai indokokkal kellene alátámasztani.