Egy ország kénytelen kiheverni a sokkot, hogy két ázsiai csapat – Törökország és Kazahsztán – mérkőzésén dőlt el a magyar válogatott egyenes ági ki nem jutása a labdarúgó-Eb-re, de hát mit csináljunk Talán nézhetnének az aranylábúak tükörbe is, hogy miért sikerült második kalapos csapatként mindössze a negyedik (Finnország) és a hatodik kalapos riválist (Feröer) oda-vissza megverni, és miért nem tudtak a lehetséges 18-ból 4-nél többet összeszedni a többi rivális (Románia, az otthon csak nekünk gólt rúgó Görögország, a rajtunk keresztül lendületet vevő Észak-Írország) ellenében.
Most már mindegy, így alakult, pótselejtezőn, saját erőből és nem eredményspekulációnak köszönhetően kellene kijutni az Eb-re, amihez hozzásegíthet, hogy az UEFA Svédország, Ukrajna és Bosznia-Hercegovina mellett Magyarországot emelte ki erősebb csapatként a pótselejtezők vasárnap következő összepárosítása előtt, tehát ellenfelünk lehet Norvégia, Dánia, Szlovénia vagy Írország. Őket vesszük most górcső alá, aztán mindenki eldönti, mennyi az esélyünk az 1997 óta – sajnos vagy hála Isten – át nem élt pótvizsgán, november derekán.
Amikor az északiakról beszélünk, hogy esélyek így meg úgy, illetve amikor velük szembekerülünk, valahogy mindig ellentétes dolgok történnek.
A világranglistán jelenleg egyetlen hellyel mögöttünk tanyázó, 34. Norvégiát sokan tekintik közel azonos tudásúnak Magyarországgal, de ha csak a közelmúltbeli eseményeket nézzük, Per-Mathias Hogmo legényei csak az utolsó fordulóban maradtak le a közvetlen részvételről az igazán jól csengő olasz-horvát duó mögött úgy, hogy Horvátországot magabiztosan, 2-0-ra múlták felül. Bulgáriát oda-vissza verték, Horvátországtól három pontot loptak el, kijutásuk a hazai, Azerbajdzsán elleni 0-0-n múlt.
Így verte Norvégia Horvátországot
No de nézzünk egy kicsit a dolgok mélyére! Vannak, akik nem tartják mérvadónak a válogatott szereplésére nézve egy ország klubfutballjának helyzetét. Azonban a helyzet az, hogy az „örökös sampion” Rosenborg – bár 2010 óta nem találja a bajnoki koronát hazájában – folyamatosan BL- vagy El-szereplő, jelentős részben norvég játékosokkal, és amint szembetalálja magát egy magyar próbálkozóval, egyszerűen átlép rajta, legutóbb idén júliusban, a Debrecennel tette ezt. És ha csak a norvég klubfoci ékkövéről volna szó – amelyről Egervári Sándor is mesélt, saját tapasztalatokról beszámolva –, de egy bizonyos Stromsgodset is 5-2-es összesítéssel tette szemétkosárba a nemzetközi terepre szövögetett debreceni álmokat 2013-ban.
A válogatottmúltról még egy-két szó: semmitmondó, ha az 1912-től íródó közös történelemről értekezünk (7-5-5-ös a mérleg), ugyanis az Irapuato óta lezajlott nyolc mérkőzésen mindössze 2 gólt rúgtunk, 14-et kaptunk, győzni pedig 1981-ben sikerült utoljára, azóta ötször jutottunk döntetlenig, négyszer kikaptunk.
A nemzeti csapat játékosai a norvég mellett az angol, a német, a holland és az olasz pontvadászatban keresik a kenyerüket, Per Skjelbred csapatkapitány pedig Dárdai Pál játékosa a Hertha BSC-nél. Döntsék el önök, melyik mutatóval tudunk vetekedni.
Fogalmunk sincs, hogyan nem lett kiemelve az 1992-es Európa-bajnok a világranglista 28. helyéről, de ha már így van, nézzük, mit tudnak!
Ahogy Norvégia esetében meg lehet mutatni azt a pontot, ahol elbukta a kijutást, a dánok esetében is ott virít egy-két kínos botlás, amely miatt a portugál, szerb, albán, örmény négyes sűrűjében ragadtak: már a nyitányon lehetett érzékelni, hogy valami baj van, Örményország 2-1-es legyőzése után jött a tiranai botlás (1-1), a hazai, Portugália elleni vereség, és bár Szerbiát oda-vissza megverték, Albániával odahaza sem bírtak, ahogy az örmények idegenben is túl nagy falatnak bizonyultak. Utolsó szalmaszálként még kapaszkodhattak volna egy portugáliai bravúrsikerbe, de az örmények és albánok elleni hat pont elvesztése végzetesnek bizonyult.
Dánia egyik szerbverése...
Számunkra azért intő jel, hogy csak Portugália volt képes őket két vállra fektetni, valamint hogy az I selejtezőcsoportban Poulsenék csináltak Szerbiából „Görögországot”.
Egymás elleni viszonylatban vegyük megint vízválasztónak Irapuatót, a 9-4-3-as örökmérleg ugyanis megint csak semmitmondó. Az 1988 óta lejátszott öt mérkőzésből egyszer győztünk, egyszer kikaptunk és három találkozó döntetlenre végződött. Igazi tétje csak a 2008-as Koeman-döntetlennek volt a 2010-es vb-selejtezők elején, a visszavágón már tét nélküli mérkőzésen diadalmaskodtunk Buzsáky Ákos góljával. Pintér Attila pünkösdi királysága alkalmával mérkőztünk legutóbb, ott a második félidő fulladt gólpárbajba, 2-2 lett a végén.
Dániának idén BL-főtáblás csapata nincs, az Európa-ligában azonban képviselteti magát a Midtjylland révén. Hadd ne ismételjük el, mi hogy állunk e téren
A játékosokról néhány szó még: a kapuban Portugália ellen már a szép reményű leicesteri „kis Schmeichel” állt, az ő sorsa talán Bogdán Ádáméval lehet párhuzamos, amennyiben a magyar hálóőr valamilyen csoda folytán Jürgen Klopp bizalmát elnyerve kezdőkapus lesz Liverpoolban. Daniel Wass a Celta Vigo védője, Simon Kjaer a Fenerbahcéé, Daniel Agger pedig nyolc évig szolgált a Poolban, most a Brondby labdarúgója. Adnak játékost még a holland és a francia pontvadászatba, és aki még kap levegőt, annak íme a négy muskétás: Michael Krohn-Dehli (Sevilla), Christian Eriksen (Tottenham), Pierre-Emile Kordt Hojbjerg (Schalke, a Bayerntől kölcsönben) és Nicklas Bendtner (egyebek között Arsenal, majd Juventus és Wolfsburg). Nem vagyunk meggyőződve róla, hogy őket szeretnénk kapni.
Ahogy az várható volt, a németek D jelű csoportjában Lengyelország, Skócia és Írország csatázott a második helyért, lengyel barátaink lettek a befutók, ugyanis az elmúlt esztendőben világklasszis csatárrá nőtte ki magát Robert Lewandowski, aki egymaga elbírta a csapatra nehezedő terhet Skóciában (két gól a 2-2-es meccsen), és aki elhelyezte a kijutást biztosító gólt az ír kapus, Randolph hálójában.
No, de beszéljünk a csoportban Írország szerepléséről! Három forduló után még az élen álltak Martin O’Neill fiai – Németországban is ikszeltek –, hogy aztán a Skócia elleni idegenbeli vereséggel és hazai döntetlennel mindent elrontsanak. Pedig figyelemre méltó eredményeik voltak még, otthon megverték a Nationalelfet, Gibraltár ellen meg sem álltak tizenegyig, csak hát az a fránya zárás ne sikerült volna olyan csúfosra
Ezzel a góllal verte Írország Németországot 1-0-ra
Közös történelmünk alapján 5-5-2-re mi vezetünk, Mexikó óta pedig a norvégokhoz hasonlóan az írekkel is ötször mérkőztünk: az 1990-es itáliai vb selejtezői során gólt sem rúgtunk nekik – 0-0 itthon, 2-0 oda idegenben –, azóta pedig három barátságos mérkőzésen vagyunk túl, 1991-ben 2-1-re kikaptunk itthon, 1993-ban 4-2-re győztünk idegenben, 2012-ben egy álmosító 0-0 lett a teljesen érdektelen összecsapás vége, Giovanni Trapattoni ült akkor a fehér-zöldek kispadján.
Legjobbjaik: Darren Randolph kapus (West Ham), Séamus Coleman (Everton), John O’Shea (Sunderland), James McCarthy (Everton), Shane Long (Southampton), James McClean (West Brom), Jon Walters (Stoke).
Az írek UEFA-együtthatója az egész Eb-re esélyes vagy azon már biztosan részt vevő mezőnyben a második legrosszabb – az utolsók, hogy még jobban fájjon, az északírek –, és a világranglistán is csak az 54. helyen állnak, mindent egybevéve talán őket lehetne választani. Igazán felszívni magukat igazán jó csapatok ellen tudják, gyengébbek ellen hajlamosabbak nem odafigyelni.
De azért ellenük sem volna gyerekjáték.
Szlovénia aranykorának Zlatko Zahovic pályafutásának vége óta befellegzett, szomszédaink a 2000-es Eb és a 2002-es vb után még 2010-ben is kijutottak a világbajnokságra – a FIFA-rangsorban most a 46. helyen tanyáznak.
A mostani selejtezők során olyasmi csoportba kerültek, amilyenbe mi fogunk a 2018-as vb-re jutásért: Anglia és Svájc mögött végeztek a harmadik helyen Srecko Katanec fiai, kényelmesen a litván, észt, San Marinó-i trió előtt. Sok rendkívülit nem csináltak a csoportban, egy Észtország elleni vereséggel nyitottak, majd Svájc ellen kiköszörülték a csorbát, és Litvánia ellen kozmetikázták tovább a bizonyítványt. Anglia, mint mindenki mást a csoportban, őket is oda-vissza verte, Szlovénia viszont mindössze San Marinóval tette meg ugyanezt némi meglepetésre.
A sorsdöntő tizenegyes a Szlovénia-Svéjc összecsapáson
Közös történelem: a jugoszláv utódállammal 1994 óta már négyszer megmérkőztünk, mindannyiszor barátságos keretek közt. Háromszor ki is kaptunk. Négy-öt évente találkozunk, most már esedékes lenne egy újabb derbi. Az írek mellett talán némi keresnivalónk ellenük volna.
Kapusuk, Samir Handanovic, és ez sem kevés, az Internazionale hálóőre, rajta kívül a chievói csapatkapitány Bostjan Cesar, Josip Ilicic (Fiorentina), Valter Birsa (szintén Chievo), Bojan Jokic (Villarreal) Kevin Kampl (Leverkusen), René Krhin (Grenada) és Robert Beric (Saint-Étienne) érdemel említést. UEFA-együtthatójuk hangyányival van a miénk mögött. El-ben, BL-ben idén nincsenek ott klubszinten a szlovénok.
A pótselejtezők sorsolását vasárnap 11.20-kor tartják.
