Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Christian Eriksen

Christian Eriksen dán válogatott labdarúgó, a posztja középpályás. 1992. február 14-én született. Profi karrierjét a holland Ajax Amsterdam csapatában kezdte, itt játszott 2009 és 2013 között. 3-szor lett holland bajnok (2011, 2012, 2013), 1-szer kupát (2010) és 1 alkalommal Szuperkupát (2013) nyert. 2013-ban az angol Tottenham együttesébe szerződött és hét évig erősítette a londoniakat. 2019-ben eljutottak a Bajnokok Ligája döntőjéig. A 2020/2021-es évadban az olasz Internazionale csapatával bajnoki címet szerzett és döntőt játszott az Európa-ligában. Klub-pályafutása Angliában folytatódott: 2022 tavaszán a Brentford játékosa volt, nyáron pedig a Manchester United együttesébe szerződött. 2023-ban Ligakupát nyert. 2010 óta a dán felnőtt válogatott tagja, 2023 végéig 126 mérkőzésen 40 gólt szerzett. A 2010-es dél-afrikai világbajnokság legfiatalabb játékosa volt. 2021. június 12-én, a Dánia–Finnország Európa-bajnoki csoportmérkőzés 43. percében összeesett a pályán. Újraélesztették, majd kórházba vitték. Később teljesen felépült.  


Christian Eriksen


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.