– Most már biztos, hogy viszontláthatjuk a képernyőn?
– Igen, elvállaltam, a csoportmérkőzések során tíz alkalommal leszek benn a stúdióban. Ha csak korábban nem kap valaki szívrohamot, mert akkor ismét kénytelen leszek elmondani, hogy kinek mi a teendője. Természetesen nem az orvosokra gondolok, mert az ő munkájukba véletlenül sem szólnék bele, hanem a játékvezetőkre és a rendezőre. Nem egy ember drámáját kell közvetíteni, mert az nem tartozik a külvilágra, hanem a mérkőzést.
– Mi jutott el önhöz abból, hogy kapott hideget, meleget , amiért úgymond nem viseltetett empátiával Christian Eriksen küzdelme iránt?
– Hogy nem viseltettem empátiával? Eriksen az egyik kedvenc játékosom, üde színfolt a mai labdarúgásban, olyat tud, amit csak nagyon kevesek. Még szép, hogy aggódtam érte! Ám kitartok amellett, hogy a meccset a lehető leghamarabb folytatni kellett volna. Miután Eriksen integetett a hordágyról, jelezve, hogy a körülményekhez képest jól van, teljesen fölösleges volt még hosszú perceken át játszani a nézők idegeivel. A bírálatokból egyébként pedig csak annyi jutott el hozzám, amennyit az ismerőseim elmondtak. Nem csüngök a közösségi médián, ígérem, soha nem is fogok. A bolondok bibliája…
– Ezzel megint csak a fél világot haragítja magára…
– Miért, csak nekem nem lehet véleményem? Ma már mindenki okoskodik, közvetít, posztol, olyan témában is, amihez dunsztja sincs. Én csak a futballról szoktam határozott véleményt mondani, ahhoz csak konyítok valamennyit. Nem kell félteni, megtanultam kezelni a személyemet ért bírálatokat.
– Helyesnek tartja, hogy az eset után Eriksen visszatért a profi futballba, méghozzá a legmagasabb szintre, vagy ez már inkább istenkísértés, az életét kockáztatja nap mint nap?
– Tudjuk, hogy miért állt meg a szíve? Nem. Van garancia arra, hogy ha mostantól soha többé nem terheli a szívét, akkor száz évig él? Nincs. Az orvosok egészségesnek nyilvánították, miért ne csinálná azt, amihez a legjobban ért és amit a legjobban szeret? Azon én is meglepődtem, hogy a legkeményebb bajnokságban, a Premier League-ben folytatta a pályafutását, ám ez nem is annyira az ő szerencséje, hanem a miénk, szurkolóké. Öröm nézni a játékát, az a szerepkör, amit újabban a Manchester Unitedban tölt be, talán még jobban is fekszik neki. Kicsit hátra vontabban szervezi a játékot, ami a Unitednak is az előnyére válik. Különben is hagyományosan szimpatizálok a dánokkal, Eriksenre tekintettel még jobban szurkolok nekik a világbajnokságon.
– S amúgy kik a kedvencei?
– Általában mérkőzés közben szoktam eldönteni, hogy kinek szurkolok. Természetesen annak a csapatnak, amelyik felvállalja a támadójátékot. A Real–Barca meccseken van a legjobb dolgom, olyankor mindkét csapatnak drukkolok. De nem akarom megkerülni a kérdést. Gyerekkorom óta a brazilok a kedvenceim, Európában pedig a dánok mellett a hollandok, a franciák és a spanyolok. Most azonban az argentinoknak szurkolok.
– Messi miatt?
– Természetesen. Nagyon kijár neki, hogy világbajnokként zárja le egészen káprázatos pályafutását. Messit mindig is jobban szerettem Ronaldónál, akit azonban szintén tisztelek. Bosszant, hogy újabban sikk lett őt gyalázni. Fantasztikus futballista, mindegyik csapatában ontotta a gólokat, ami nem véletlen. A jelenlegi helyzetét is érteni vélem. Az ember nem látja magát kívülről. Ő még biztosan azt érzi, továbbra is képes a legmagasabb szinten focizni. Ez így is van, de már nem hetente kétszer. Ennek belátásához magas intelligencia kell, nemcsak a játékos, hanem a környezete részéről. De az mégiscsak túlzás, hogy élcelődnek rajta.
Tudja, miben hibázott az MTK-nál Bognár Györgyöt három hete váltották le az MTK vezetőedzőjeként, azóta nem is nyilatkozott ennek az okáról. Most röviden elmondta, mi volt a gond, miért távozott dolga végezetlenül. – Ahogy az elválásunkkor, most sem tudok semmi rosszat mondani az MTK-ra. Közös megegyezéssel jöttem el, azóta is jó viszonyt ápolok a vezetőkkel. Azért vagyok nyugodt, mert tudom, hogy mit rontottam el. Rosszul állítottam össze a keretet. Abba a hibába estem, hogy túl sok fiatalt vettem föl, s csak a kezdőcsapatban gondolkodtam. Amikor aztán kiesett négy-öt játékos, akkor nem tudtam őket pótolni. Még szép, hogy továbbra is szurkolok a csapatnak, az MTK a klubom, s különben is, Stefi fiam most is ott játszik. |
– S melyik csapatot tartja a világbajnokság esélyesének?
– Én is azt a három válogatottat, amelyet a legtöbbet emlegetnek. Argentínát, Brazíliát és Franciaországot. A szövetségi kapitányok közül valószínűleg Didier Deschamps-nak van a legkönnyebb dolga, ötven szinte egyforma, kiváló labdarúgó közül válogathat.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy megtörve az eddigi rendet, ne európai vagy dél-amerikai csapat nyerje a világbajnokságot?
– Őszintén? Nem. Továbbra is Európa a futballvilág középpontja, ami az itteni csapatoknak helyzeti előnyt teremt. Ma már ugyan legalább annyi afrikai, illetve afrikai gyökerű futballista játszik Európában, mint dél-amerikai, méghozzá egészen kiválóak, de az afrikai labdarúgás szerintem elszalasztotta a történelmi esélyt. Miután Kamerun 1990-ben bejutott a negyeddöntőbe, mindenki azt jósolta, az afrikai futball a következő évtizedekben robbanni fog. S így is történt. Csak éppen ezt az erőt nem a nemzeti csapatokba terelték. Afrikából mindenki Európába akar eljutni. A futballban is. Az egyik kameruni válogatott, Cyrille Makanaky a csapattársam volt Toulonban. Nem játszott rendszeresen. Amikor egyszer gólpasszt adtam neki, szó szerint leborult előttem és kezet csókolt. Neki és akkori társainak még extra teljesítményt kellett nyújtaniuk ahhoz, hogy megragadjanak az európai futballban. Ma már az afrikai játékosok jelenléte teljesen megszokott és elfogadott. Ők is hatalmas pénzeket keresnek, valahol érthető, hogy ez sokkal fontosabb nekik, mint a válogatott. Az ezredforduló tájékán volt az átmenet, amikor már nagyon erősek, de még a sikerre éhesek voltak az afrikai csapatok. Akkor több esélyük volt, bánhatják, hogy nem éltek vele.
