Bognár György újra munkába áll a korábbi stábbal
Az M4 Sport szakértője, ha kell, a labdarúgó-világbajnokság alatt is elmondja a véleményét Eriksenről.
Az M4 Sport szakértője, ha kell, a labdarúgó-világbajnokság alatt is elmondja a véleményét Eriksenről.
Didier Deschamps csapatát a címvédő átka és két kulcsembere kiesése is nyomaszthatja.
Az egy éve kis híján elhunyt dán irányító pazar labdákkal tömte társait, s majdnem szögletből is betalált.
Gary Neville szerint volt csapata úgy játszott, mint a kilencévesek.
Alig több mint 13 hónap leforgása alatt mesebeli fordulatot hozott Christian Eriksen pályafutása.
Az első labdaérintéséből óriási gólt rúgott a dán válogatottban a tavalyi Eb drámájának főszereplője.
A dán középpályás februárban tért vissza a pályára a tavaly júniusi szívmegállása óta.
A szívritmus-szabályozóval játszó futballista vissza akar kerülni a dán válogatottba is a világbajnokságra.
A dán válogatott labdarúgó Angliában megkapta az orvosi engedélyeket a pályafutása folytatásához.
„Megadjuk neki a szükséges időt a visszatérésre, tárt karokkal fogjuk várni” – ígérte az új vezetőedző.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.