Nos, a második forduló alapján úgy tűnik, Eriksen rossz lóra tett. A MU ugyanis, a dán középpályással a soraiban 4-0-s vereséget szenvedett a Brentford otthonában.
Már a különbség is megalázónak hangzik, hát még ha hozzátesszük, hogy a végeredmény már a harmincötödik percre kialakult.
A Manchester United korábban még soha nem kapott négy gólt idegenbeli Premier League-meccs első félidejében.
A Manchester United játékát teljes káosz jellemezte: az első gólnál David de Gea hóna alatt csúszott be a labda, a második találat előtt a saját büntetőterületén belül vesztették el a labdát a vendégek.
A Vörös Ördögök korábbi játékosa, Gary Neville nem is fukarkodott a kritikával.
– Egyetlen momentumra sem emlékszem, amit jól csinált a United. Se egy megindulás, se beadás, se passz. Úgy nézett ki a meccs, mintha egy felnőttcsapat kilencéves gyerekek ellen játszott volna.
A MU első meccsét is elveszítette a bajnokságban, hazai pályán 2-1-re kapott ki a Brightontól. Erik ten Hag több mint száz év után az első edző lett a klubnál, aki első két bajnokiját elveszítette, a Manchester United pedig az utolsó, huszadik helyről várja a folytatást.
S nagy kérdés, hogy ha a Brighton és a Brentford ellen ennyire futotta, akkor mi lesz a harmadik fordulóban, a bajnokesélyes Liverpoollal szemben...
Premier League, 2. forduló Brentford–Manchester United 4-0 |




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!