Kerkez Milos örült annak, amit az őt ért támadások után látott
A Bournemouth magyar játékosa összehasonlította az angol és a holland bajnokságot.
találatok a(z) #angol labdarúgás hashtagre (27)
A Bournemouth magyar játékosa összehasonlította az angol és a holland bajnokságot.
A portugál sztár arról is beszélt, hogy miért nem lett a Manchester City játékosa.
Erik ten Hag, a Manchester United vezetőedzője szerint portugál játékosa megtagadta a pályára lépést.
A Manchester City már a kiállítás előtt eldöntötte a három pont sorsát.
Gary Neville szerint volt csapata úgy játszott, mint a kilencévesek.
A Liverpool és a Chelsea két kupadöntő négy órája alatt kereken nulla gólt hozott össze.
A Vörös Ördögök kedden az ősi rivális Liverpool ellen játszanak a Premier League-ben.
Volt vitatott piros lap is, a három pont sorsa pedig a kilencvenkilencedik percben dőlt el.
Kepa Arrizabalagát azért cserélték be, hogy megnyerje a Ligakupa-döntőt, ehelyett elveszítette azt.
A korábbi bajnokcsapat februárban vészes tempóban indult meg a másodosztály felé.
Nem tetszik a brüsszeli lapnak, hogy a diplomatáknak nem sikerült kimozdítaniuk a Magyarország által kialakított patthelyzetet.
Csúnyán elszólta magát az amerikai külügyminiszter, természetesen a piszkos anyagiak állnak a háttérben.
A kijevi külügyminisztériumban nem mindenkinek tetszhetnek a magyaroknak tett gesztusai.
A COP28 csúcstalálkozó eredményei ellen tiltakoztak klímaaktivisták.
A Ferencváros hosszú sorozata véget ért, a kapus nem menekül a problémák elől.
A szerb teniszklasszis a Roger Federer ellen megnyert 2019-es wimbledoni döntőt is felidézte.