Vannak őrültek, zsenik és Diego

A spanyol válogatott játékos csak három dolgot akar: játszani, gólt rúgni és verekedni.

Adódhat a kérdés: eredményes-e ez a játékstílus? Mielőtt részletesebben taglalnánk a kérdésre adható választ, álljon itt egy részlet Diego Costa könyvéből, a Harc művészetéből, melyben ekképp indokolja stílusát:

Az utcán csak az számít, ki a legravaszabb. Abban a közegben soha nem fogtam vissza magam, és mindenen azonnal berágtam. Mindenkinek beszóltam, egyetlen ellenfelemet sem tiszteltem. Azt gondoltam, az ellenségeim, és meg kell ölnöm őket. A srácok, akik akadémiákról kerülnek ki, megtanulják kordában tartani az indulataikat, és tisztelni az ellenfelet, de nekem senki nem tanított ilyesmit.

Ezek után nem csoda, hogy a spanyol sajtó egy kötekedős megyei futballistának titulálta, akinek három célja van egy mérkőzésen: játékot akar, gólt rúgni és verekedni. Az első és második jellemvonás az Atletico Madridban, Diego Simeone kezei alatt teljesedett ki. Ekkor lett a Brazíliában született, szegény sorsú gyerekből rettegett csatár. Az argentin edző 2011-ben vette át a matracosok csapatának irányítását, Costa pedig a Rayo Vallecano csapatától, kölcsönből tért vissza az Atletico Madridhoz 2012-ben. A 2012–13-as és a 2013–14-es idényben meghatározó egyénisége volt csapatának, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a két szezon alatt 58 bajnokin 37 gólt szerzett, ráadásul második szezonjában az előzőhöz képest megduplázta góljai számát. Teljesítményét szakportálok három képességének tulajdonítják:

Az érem szebbik felén tehát egy kiváló fizikummal rendelkező csatárt találunk, aki olykor képes egészen csodálatos mozdulatokkal szórakoztatni a közönséget. Az isteni Diego Maradona után elnevezett játékos valahol az őrültség és a zsenialitás határán találta meg helyét a labdarúgás színes palettáján. Sőt, Pelé szerint Diego Costánál van rosszabb is, méghozzá Luis Suárez.