A labdarúgás világában rengeteg érdekes egyéniséggel találkozhatunk. Vannak olyan játékosok, akikre a szakemberek az egyedi jelzőt nem épp a briliáns technikai tudás vagy a magas játékintelligencia miatt használják. Ebbe a kategóriába tartozik a Chelsea játékosa, Diego Costa, aki minden egyes mérkőzésen úgy lép pályára mint az őrült, ki letépte láncát.Mindenki ismeri Diegót. Ez a srác szeret sokat csalni, és kivenni az ellenfelet a meccsből. De ő egy igazán jó srác – nyilatkozta Diego Costa csapattársa, Kurt Zouma a Bein Sportnak a két héttel ezelőtti, Chelsea–Arsenal mérkőzés után.Kurt Zouma mondatai tökéletesen bemutatják azt a kettősséget, amely a spanyol válogatott játékost jellemzi. A nem épp „isteni” Diego legutóbb az Ágyúsok elleni mérkőzésén mutatta be harcias játékstílusát. A találkozó első félidejének végén először arcánál fogva próbálta magától ellökni az ellenfél védőjét, Laurent Koscielnyt, majd fél visszakézből egy pofont is lekevert neki. Az eset után dulakodás alakult ki, amely során addig hergelte a szintén Arsenal-játékos Gabrielt, míg az megrúgta. És az eredmény? Costa megúszta, Gabrielt kiállította a játékvezető, a kékek pedig megnyerték a mérkőzést.Az események szálai nem maradtak elvarratlanul: az angol szövetség (videofelvételek megtekintése után) három bajnoki mérkőzésre eltiltotta Diego Costát. A Chelsea „rendkívüli csalódottságát” fejezte ki a döntés után, a csatár játékostársa, a világ- és Európa-bajnok Cesc Fabregas szerint pedig igazságtalan ami a támadóval történt. Mint mondta néhányan értik őt, néhányan nem.Nem meglepő Fabregas állításának azon része, miszerint vannak emberek, akik nem értik a 27 éves támadó játékstílusát. Nem ez volt ugyanis Diego Costa első balhéja:A sort sokáig lehetne még folytatni, amit az a tény még jobban megerősít, hogy a legnagyobb videómegosztó portálon a „diego costa” keresőszavak beírás után számos olyan felvételt találunk, amely a játékos eddigi legjobb harci jeleneteit mutatják be. Ezeken túl már csak hab a tortán, hogy a brit Mirror hírportál egy ír fogadóirodával, a Paddy Powerrel hivatalos fogadási ajánlatokat készített arra az esetre, ha Diego Costa újabb „őrült” dolgot csinálna. A legutóbbi Bajnokok Ligája-játéknap előtt, amikor a Chelsea a Porto csapatához látogatott, egyebek között arra lehetett fogadni, hogy a spanyol támadó megcsókolja-e (erre az esély 50 az 1-hez volt) vagy épp megharapja-e ellenfelét (ennek esélyét 100:1-hez adták). De arra is lehetett tenni, vajon a Porto stadionjában a mozgáskorlátozottak számára fenntartott mellékhelyiséget használja-e – ha ez megtörténik, 200-szoros pénzt fizetett volna az ír fogadóiroda.Adódhat a kérdés: eredményes-e ez a játékstílus? Mielőtt részletesebben taglalnánk a kérdésre adható választ, álljon itt egy részlet Diego Costa könyvéből, a Harc művészetéből, melyben ekképp indokolja stílusát:Az utcán csak az számít, ki a legravaszabb. Abban a közegben soha nem fogtam vissza magam, és mindenen azonnal berágtam. Mindenkinek beszóltam, egyetlen ellenfelemet sem tiszteltem. Azt gondoltam, az ellenségeim, és meg kell ölnöm őket. A srácok, akik akadémiákról kerülnek ki, megtanulják kordában tartani az indulataikat, és tisztelni az ellenfelet, de nekem senki nem tanított ilyesmit.Ezek után nem csoda, hogy a spanyol sajtó egy kötekedős megyei futballistának titulálta, akinek három célja van egy mérkőzésen: játékot akar, gólt rúgni és verekedni. Az első és második jellemvonás az Atletico Madridban, Diego Simeone kezei alatt teljesedett ki. Ekkor lett a Brazíliában született, szegény sorsú gyerekből rettegett csatár. Az argentin edző 2011-ben vette át a matracosok csapatának irányítását, Costa pedig a Rayo Vallecano csapatától, kölcsönből tért vissza az Atletico Madridhoz 2012-ben. A 2012–13-as és a 2013–14-es idényben meghatározó egyénisége volt csapatának, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a két szezon alatt 58 bajnokin 37 gólt szerzett, ráadásul második szezonjában az előzőhöz képest megduplázta góljai számát. Teljesítményét szakportálok három képességének tulajdonítják:Az érem szebbik felén tehát egy kiváló fizikummal rendelkező csatárt találunk, aki olykor képes egészen csodálatos mozdulatokkal szórakoztatni a közönséget. Az isteni Diego Maradona után elnevezett játékos valahol az őrültség és a zsenialitás határán találta meg helyét a labdarúgás színes palettáján. Sőt, Pelé szerint Diego Costánál van rosszabb is, méghozzá Luis Suárez.
Vannak őrültek, zsenik és Diego
A spanyol válogatott játékos csak három dolgot akar: játszani, gólt rúgni és verekedni.
2015. 10. 04. 15:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!