Orbán adta át az újjáépített Tiszaligeti Stadiont

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A komplex stadionfejlesztési program összköltsége több mint kétmilliárd forint volt.

MTI
2016. 04. 09. 12:01

A magyarok világklasszis sportolókkal büszkélkedhetnek, „miért kellene ennél kevesebbel beérnünk a jövőben?” – tette fel a kérdést Orbán Viktor. Az újabb tehetségek felfedezéséhez esélyt és lehetőséget kell adni minden fiatalnak, bárhol éljen is, ehhez pedig létesítmények, tanárok, nevelők és edzők kellenek – mondta.

Taps fogadta a miniszterelnök bejelentését, hogy ha egy újabb műfüves pályának helyet találnának a helyiek, és a kezdeményezés mellé állnának, a kormány támogatná az elképzelést. „Ha mi, magyarok hajlandók vagyunk félretenni az ellentéteinket, elővenni a jobbik énünket, együttműködni, akkor világraszóló eredményeket érhetünk el” – zárta ünnepi beszédét a miniszterelnök.

Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) alelnöke elmondta: Magyarországon a Tiszaligeti Stadion az első azon stadionok sorában, amelyek a Nemzeti stadionfejlesztési program és a taoprogram jóvoltából épülnek vagy újulnak meg.

A szalagátvágás után bemutatót tartottak a Szolnok utánpótlás-játékosai, 13 órakor pedig elkezdődött a Szolnoki MÁV FC–Vác FC NB II-es bajnoki mérkőzés az újjáépített stadionban, amit a vendégcsapat 1-0 arányban megnyert.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Tiszaligeti Stadion 1974. december 4-i átadása után 1988. június 14-én ott rendezték a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjét, amelyet a Békéscsaba Előre és a Budapesti Honvéd játszott. 2006. augusztus 19-én az FTC vendégjátékára (NB II-es meccsen) mintegy tízezer néző volt kíváncsi, ennél többen bajnoki mérkőzést nem tekintettek meg a stadionban. Az idő múlásával egyre rosszabb állapotba került a létesítmény, az átépítési munkálatok 2012 nyarán kezdődtek. 2012–13-ban került sor a stadion-centerpálya építésére és fűtésének kiépítésére, elkészült a stadion világítása, a transzformátorállomás, egy 24 négyzetméteres eredményjelző, megépült a külső kerítés is. 2013–14-ben elbontották az északi, keleti és déli lelátókat, 2014–15-ben a főépületet. Utóbbi helyére új főépület került, kialakították a belső parkolókat, és elbontották a nyugati lelátót is. 2015–16-ban kezdődött a lelátók építése, létesítettek egy termálkutat, és a hozzá kapcsolódó fűtési rendszereket is kialakították. A fűtést és a világítást zöldenergiával biztosítják. A munkálatok befejezése után a Tiszaligeti Stadion 3437 embert képes befogadni – írták.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.