Juhász Roland (védő, Videoton, 32, 91/6). Valamikor csatárként indult, majd a legjobb magyar védő lett belőle, sokáig kirobbanthatatlan volt a válogatottból. Az MTK-ban lett NB I-es labdarúgó, 2005 nyarán szerződött a belga Anderlechtnek, amelynek szintén alapemberévé vált, 210 meccsen 20 gólt szerzett védő létére. Három éve jött haza a Videotonhoz. A válogatottban már többnyire csere, de a tekintélye és a tudása nélkülözhetetlen.
Lang Ádám (védő, Videoton, 23, 10/0). A magyar egyik legtehetségesebb játékosa. Veszprémi, és a Győri ETO-ban lett élvonalbeli játékos, a Quaestor-botrány után azonban a klub az addigi formájában megszűnt, és Lang a Videotonba szerződött. Már 21 évesen bemutatkozhatott a válogatottban, Guzmics Richárddal jó párost alkot a védelem közepén.
Kádár Tamás (védő, Lech Poznan, 26, 29/0). Gyerekként atletizált, kézilabdázott is, végül a futball mellett kötött ki, és 16 évesen már bemutatkozott a Zalaegerszeg első csapatában. Két évvel később négy évre szerződtette az angol Newcastle United, ahol súlyos sérülés akadályozta. Hollandiai és diósgyőri kitérővel került a lengyel Lech Poznanhoz tavaly nyáron, ahol megkérdőjelezhetetlen a helye. Belső védőként is használható, balról nagyszerűen ad be.
Korhut Mihály (védő, Debrecen, 27, 5/0). Tipikus balhátvéd, ő lesz Kádár Tamás tartalékja. Biztos tagja a Debrecennek, amellyel háromszor nyert bajnoki címet és Magyar Kupát is. Nem tartozik a csillogó futballisták közé, viszont rendkívül szívós, kellemetlen hátvéd, aki a támadásokat is jól segíti.
Elek Ákos (középpályás, Diósgyőr, 27, 38/1). Talán a legnagyobb munkabírású magyar labdarúgó, bejátssza az egész pályát. Nagy erénye, hogy sok labdát szerez, és azokat pontosan meg is játssza, illetve képes támadásokat is indítani. A jelek szerint rendbe jött annyira a sérülése, hogy az Eb-n számíthasson rá a kapitány. A télen kimondottan a válogatott miatt szerződött haza Kínából.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!