Bátor , Ákos 2024. február 27.
logo

Fiola Attila

2023.11.17. 14:57

Fiola Attila, magyar válogatott labdarúgó. 1990. február 17-én született, Szekszárdon. A gyermekkorában tűzoltónak készülő játékos a Paksi FC utánpótláscsapataiban nevelkedett és nevelőegyesülete színeiben mutatkozhatott be az NB I-ben is, tizenkilenc esztendős korában. Ezt követően a Puskás Akadémia csapatát erősítette, majd szóba került a Bundesligába, vagy az FTC-hez való szerződése is, de végül a Videoton FC-hez (jelenleg: MOL Fehérvár FC) került, ahol bajnoki címet és kupagyőzelmet szerző csapat tagja volt. A focista a magyar válogatottban 2014-ben, Dárdai Pál szövetségi kapitány irányítása alatt mutatkozott be, részt vett a 2016-os és a 2021-es labdarugó Európa-bajnokságokon is. Pályafutását több alkalommal hátráltatta sérülés, térdét az FC Barcelona orvosa műtötte, neki köszönhetően a visszavonulást fontolgató hátvéd visszatérhetett a pályára. 

Kapcsolódó cikkek

Fiola már márciusban szeretne visszatérni a válogatottba

Fiola Attila, aki a téli szünet előtt tért vissza a pályára, szeretné minél hamarabb visszanyerni korábbi formáját, és akár már a márciusi, Európa-bajnoki pótselejtezőn szerepelne a magyar labdarúgó-válogatottban.