A legutóbbi két Európa-bajnokságon részt vehetett a magyar labdarúgó-válogatott, s az alapján, amit Marco Rossi irányításával láttunk az elmúlt években a nemzeti csapattól, most már kifejezetten elvárható, hogy ez a sorozat folytatódjon, és 2024-ben, a németországi kontinenstornán is pályára léphessen Magyarország csapata.
Magyarországra vágynak a románok, máshol tartanak tőlünk
Vasárnap déltől (tv: M4 Sport) Frankfurtban alakítják ki a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjait. A magyar válogatott kiváló Nemzetek Ligája-szereplésének köszönhetően a legjobbak közül, azaz az első kalapból várhatja a sorsolást.
A selejtezőcsoportok meccseit csak jövőre, március és november között bonyolítják le, de a magyar válogatott már a Nemzetek Ligájában tett a sikeres kvalifikációért.
Az Olaszország mögött, de Németország és Anglia előtt elért csoportmásodik hely azt jelentette, hogy Magyarország az első kalapba került az Eb-selejtező sorsolására.
Másrészt szinte biztossá vált, hogy gyengébb selejtezőcsoportos szereplés esetén kap egy második esélyt a 2024 márciusi pótselejtezőn, ahová kizárólag a Nemzetek Ligája-szereplés alapján kerülnek a közvetlen kvalifikációról lemaradt csapatok.
Ahhoz, hogy a magyar válogatott még a pótselejtezőn se vehessen részt, az kellene, hogy Rossi csapata mellett az NL-rangsorban előttünk végzett hét csapat (Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Olaszország, Dánia, Portugália, Belgium) közül legalább négy ne végezzen saját selejtezőcsoportjában az első kettő között. |
Az első kalapból indulva ugyanakkor reális cél lehet, hogy ezúttal ne legyen szükség a pótvizsgára, ehhez az első két pozíció valamelyikét kell megszereznie Rossi együttesének. Biztosra venni a sikeres szereplést persze korai lenne. A második kalapból akár az NL-ben leszerepelt, de a játékoskerete alapján bombaerős Franciaország vagy Anglia is a magyarok csoportjába kerülhet. Ebben az esetben az első kalapos kiemelés ellenére aligha a selejtezősorozatot minden bizonnyal a holnapi műtétjére váró Gulácsi Péter nélkül megkezdő magyar válogatott számítana a legnagyobb esélyesnek.
Akár Angliával is újra összekerülhetünk
A másik veszélyre a rutinos védő, Fiola Attila világított rá:
Nem biztos, hogy az első kalap előnyünkre válik, mert mi a jobb csapatok ellen jobban tudunk játszani, mint az alacsonyabban rangsoroltak ellen, ez a vb-selejtező mérkőzéseken is bebizonyosodott
– emlékeztetett a fehérvári játékos elsősorban a most harmadik kalapos Albánia elleni két vereségre, amelyek sorsdöntőnek bizonyultak a világbajnoki selejtezősorozatban.
A románok minket akarnak
2015 és a Norvégia elleni Eb-pótselejtező óta tudjuk, hogy álomsorsolást emlegetni veszélyes, ha Magyarország kerül valamely válogatott útjába. Romániában azonban nem félnek ettől, az ország labdarúgó-szövetségének szakmai igazgatója, Mihai Stoichita Izrael, Feröer szigetek, Málta és Andorra mellé beválasztotta a maga álomcsoportjába a magyar válogatottat is.
– Nem hiszem, hogy nagy a különbség köztünk, még ha nekik jobb eredményeik is voltak. De futball szempontjából nincs nagy különbség – mondta a magyarokról a román sportvezető. Azok a bizonyos eredmények: Magyarország simán benn maradt a Nemzetek Ligája A divíziójában, Románia kiesett a C ligába.
A kívánság azért bizonyos szempontból érthető: a FIFA-világranglista vagy a játékoskeret Transfermarkt által megállapított összértéke alapján valóban a magyar válogatott az első kalap leggyengébbje. Ugyanakkor távolról sem nyilvánvaló ez a pozíció: Skóciában például inkább a lengyeleknek, Írországban pedig Svájcnak örülnének az első kalapból.
További Sport híreink
A sorsolás menete
Az Eb-selejtezőre hét ötcsapatos és három hatcsapatos csoport alakul ki, mindegyikből az első két helyezett jut ki az Eb-re. A rendező németeknek nem kell selejtezőt vívniuk, a maradék három kvótáért tizenkét csapat játszik majd pótselejtezőt. Oroszország az ukrajnai háború miatt nem vehet részt az Eb-selejtezőkön, a fehérorosz válogatottat viszont a németek kérése ellenére nem zárta ki az UEFA.
A Nemzetek Ligája négyes döntőjében érdekelt együttesek – Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Olaszország – biztosan nem kapnak ellenfelet a hatodik kalapból, hogy a két júniusi játéknap idején szabadnaposak lehessenek, és megmérkőzhessenek az NL-trófeáért, ők kerülnek az A, B, C és D csoport közül valamelyikbe. Utánuk elhelyezik a többi első kalapos válogatottat, köztük a magyart is a többi csoportba, majd jön szép sorban a többi kalap. Az azonos kalapba sorolt válogatottak nem kerülhetnek azonos selejtezőcsoportba.
Politikai okokból nem kerülhet azonos selejtezőcsoportba Ukrajna és Fehéroroszország, Örményország és Azerbajdzsán, Spanyolország és Gibraltár, Szerbia és Koszovó, valamint Bosznia-Hercegovina és Koszovó sem. Két földrajzi alapú korlátozás is befolyásolja a sorsolást. Az északinak minősített válogatottak – Észtország, Fehéroroszország, Feröer szigetek, Finnország, Izland, Lettország, Litvánia, Norvégia – közül legfeljebb kettő kerülhet azonos csoportba, hogy a lehető legkevesebb meccset kelljen nagyon télies időjárási körülmények között játszani. A túlságosan hosszú utazások mennyiségét is korlátozza az UEFA, ez leginkább a közép-ázsiai Kazahsztánt érinti, amely az Andorra, Anglia, Észak-Írország, Franciaország, Gibraltár, Írország, Izland, Málta, Portugália, Skócia, Spanyolország, Wales sorból legfeljebb egy válogatottal kerülhet azonos csoportba.
Az Európa-bajnoki selejtező kalapbeosztása 1. kalap: Magyarország, Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Olaszország, Dánia, Portugália, Belgium, Svájc, Lengyelország. 2. kalap: Franciaország, Ausztria, Csehország, Anglia, Wales, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia, Finnország. 3. kalap: Ukrajna, Izland, Norvégia, Szlovénia, Írország, Albánia, Montenegró, Románia, Svédország, Örményország. 4. kalap: Grúzia, Görögország, Törökország, Kazahsztán, Luxemburg, Azerbajdzsán, Koszovó, Bulgária, Feröer szigetek, Észak-Macedónia. 5. kalap: Szlovákia, Észak-Írország, Ciprus, Fehéroroszország, Litvánia, Gibraltár, Észtország, Lettország, Moldova, Málta. 6. kalap: Andorra, San Marino, Liechtenstein. |
További Sport híreink
Borítókép: Vasárnap kiderül, melyik válogatottakkal kell megküzdenie a magyar nemzeti csapatnak az Eb-részvételért (Fotó: Mirkó István)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMarco Rossi sérülés miatt kénytelen változtatni, két helyen cserélt a válogatott keretében
A nemzeti csapat hétfőn kezdi meg a felkészülését a következő meccsekre.
Apa és fia sporttörténelmet írt a pályán + videó
A James család és az NBA számára is emlékezetes meccset vívott a Lakers.
Gulácsi Péter megint lehúzta a rolót, válogatott csapattársa méltatta
A 34 éves kapus idénybeli az ötödik bajnokiján nem kapott gólt.
Négyből négy vereséggel kezdett Pintér Attila – máris veszélyben az állása?
A Vasas a másodosztályú tabella alsóházába süllyedt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Pétert zavarja, hogy az ATV műsorvezetője, Szöllősi Györgyi megünnepli a férjével az évfordulójukat
Akkora harcsát fogtak egy orosházi bányatóban, hogy még a tógazda is meglepődött
Óriási robbanás Tapolcán, menekítik az embereket
Szijjártó Péter újfajta állampolgárságot igényelt – videóra vették, hogyan történt
Kőgazdag Fiatalok: Arisztokrata szerelme miatt nem vállalta a műsort a magyar sztár
Egymillió forintot kap, ha ezen a magyar településen telepedik le
Magyar Péter Hitlerezésére erős válasz érkezett az Egyesült Államokból
10 fűszeres, krémes tészta recept, amiben a spagettié a főszerep
Erik ten Hag utódjelöltjének nevét énekelték a Manchester United szurkolói
„Mi, keletnémetek”
A jövő alakítója
Kövér László: Csak semmi pánik!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMarco Rossi sérülés miatt kénytelen változtatni, két helyen cserélt a válogatott keretében
A nemzeti csapat hétfőn kezdi meg a felkészülését a következő meccsekre.
Apa és fia sporttörténelmet írt a pályán + videó
A James család és az NBA számára is emlékezetes meccset vívott a Lakers.
Gulácsi Péter megint lehúzta a rolót, válogatott csapattársa méltatta
A 34 éves kapus idénybeli az ötödik bajnokiján nem kapott gólt.
Négyből négy vereséggel kezdett Pintér Attila – máris veszélyben az állása?
A Vasas a másodosztályú tabella alsóházába süllyedt.