Fiola szerint nehéz megmondani, hogy a három topcsapat, az olasz, a német és az angol közül melyik volt a legerősebb.
– Az olasz volt a leginkább szervezett. Talán túlzás azt állítani, hogy nem vettek minket komolyan a sorozat elején, de érezhető volt, hogy nem az argentin válogatottal játszanak. Néhány meccs után ez megváltozott. Hála Istennek, ott voltunk az első helyen a csoportban, sajnos a végén nem tudtunk ott végezni. Sajnáljuk, hogy nem úgy alakult az utolsó meccsünk, ahogyan azt elterveztük. 1-0-s olasz vezetésnél volt három-négy veszélyes lövésünk, ha ezek közül valamelyik bemegy, akkor nem szenvedünk vereséget.
Arra a felvetésre, hogy a kiváló Nemzetek Ligája-szereplésnek köszönhetően október 6-án az első kalapból várhatja a válogatott az Eb-selejtező sorsolását, Fiola így válaszolt.
– Nem biztos, hogy ez előnyünkre válik, mert mi a jobb csapatok ellen jobban tudunk játszani, mint az alacsonyabban rangsoroltak ellen, ez a vb-selejtező mérkőzéseken is bebizonyosodott. Természetesen reméljük, hogy kedvező lesz a csoportbeosztásunk, és kijutunk a következő Eb-re – mondta a paksi nevelésű labdarúgó.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!