– Fáradt vagyok, de közben boldog is. Úgy látszik, nem tudok olyan korán kiérni a Ferihegyi reptérre, hogy a szurkolók ne találjanak meg. Tudom, közhelyes, de számomra nagyon fontosak az ilyen interakciók, egy közös kép, egy kézfogás vagy néhány kedves szó mind azt mutatja, hogy a magyarok elismerik a munkámat – jegyezte meg elöljáróban Marco Rossi.
Emocionális befutója volt a káprázatos Nemzetek Ligája-sorozatnak számára, hiszen hazája, Olaszország ellen a csoport első helyéért játszhatott az utolsó fordulóban. A sokadik bravúr azonban már nem sikerült, 2-0-ra nyertek az olaszok, ám a kapitány a sorozat értékelése előtt egy fontos körülményt kiemelt:
– Sok kritika érte a magyar szurkolókat az utóbbi időben, volt köztük néhány abszolút jogtalan is, de az, hogy megtapsolták az olasz himnuszt, annak a tiszteletnek a jele, amit mi nem mindig kapunk meg. A cesenai meccsen például volt egy lelátórész, ahonnan megállás nélkül szidták a magyarokat, erre válaszolt tapssal a mi szurkolótáborunk. Így is lehet.
A kétségkívül felemelő és sportszerű jelenet után aztán jött a feketeleves: Olaszország ellen a teljes NL-sorozat legrosszabb huszonöt percét produkálta a magyar válogatott, amely gyorsan hátrányba is került, és mint kiderült, nem is tudott fordítani.
– Nem pusztán annyi volt a baj, hogy túlságosan sok egyéni hibával segítettük az ellenfelet, hanem az is, hogy taktikailag nem olvastuk megfelelően a játékot. Tudtuk, hogy az olaszok letámadnak majd, de megvolt a taktikánk a presszing átjátszására, csakhogy túlságosan sok keresztpasszt választottunk ahelyett, hogy vertikálisan játszottunk volna. Soha nem fogom azt kívánni, hogy csend legyen egy stadionban, de a frenetikus hangulat ezúttal azt is eredményezte, hogy nem tudtam kommunikálni a játékosaimmal. Akkora hangorkán volt, hogy a saját hangomat sem hallottam.
Rossi is úgy véli, sokkal többet érdemelt volna a csapata egy 2-0-s vereségnél.
– Az angliai meccsen ötször találtuk el a kaput, ebből négy gól született, az olaszok ellen ugyanennyiből egy sem. Angliában egyetlen szögletet sem rúgtunk, most hatot is elvégezhettünk, és míg Wolverhamptonban csak 34 százalékban volt nálunk a labda, addig az olaszokkal szemben ugyanez az arány 51 százalék volt. Egyszerűen belefutottunk egy olyan kapusba, aki egyébként is a világ egyik legjobbja, és ezúttal ezt alaposan be is bizonyította. Donnarumma öt óriási bravúrt mutatott be. Azt hiszem, azt a Gulácsi-hibát leszámítva, ami után a gólvonalról kellett tisztázni, egyetlen olyan momentuma sem volt a meccsnek, amiben szerencsénk lett volna.
Nem a csoportelsőség elmaradása volt az egyetlen szívszorító esemény az Olaszország elleni meccsen, hiszen ekkor lépett pályára utoljára válogatott mezben a csapatkapitány, az öltöző hangadója, a csapat szellemi vezére, Szalai Ádám.
– Azok, akik egész pályafutása alatt támadták Ádámot, nem fognak sokáig mosolyogni, mert egy olyan játékost veszítettünk el, akit személyében gyakorlatilag lehetetlen pótolni. Korábban is láthattuk, hogy a csapatjátékra – legyen szó akár támadásról, akár a védekezés első vonaláról – gyakorolt hatása akkor igazán látványos a laikusok számára, amikor nincs a pályán. Hát most többet nem lesz a pályán, és igen nehéz feladat vár ránk a pótlásával. Kiváló csatárnak tartom Ádámot, de kiváló csatár akad még rajta kívül Magyarországon. Olyan futballista azonban nincsen, aki ilyen önfeláldozóan dolgozik a csapatért, mindent alárendel a válogatott érdekeinek.
Felmerült a kérdés, hogy lehetséges-e egy az egyben pótolni Szalait, vagy esetleg az egész csapat játékának kell megváltoznia azzal, hogy a 34 éves csatár visszavonult a válogatottól. Rossi egyelőre nem akart találgatásokba bocsátkozni.
– Nagyon kedvelem Ádám Martint, de ő egyelőre nem tud kezdőként segíteni nekünk. Számos játékost figyelünk, lesznek, akiket kipróbálunk majd Szalai elárvult posztján, és stratégiailag is reagálnunk kell a csapatkapitány hiányára, de ez most nem ilyen egyszerű. Őszintén szólva nem is tudom megmondani, a pályáról vagy az öltözőből fog-e jobban hiányozni.
A Nemzetek Ligájában válogatottunk szereplésével kapcsolatban az alábbi ambivalens érzéseit osztotta meg az olasz szakember.
– Álszerénynek tűnnék, ha azt mondanám, nem vagyok elégedett a Nemzetek Ligájában mutatott teljesítményünkkel, de egy kicsit úgy érzem magam, mint a turista, aki elment Rómába, de nem látta a pápát – mondta nevetve a kapitány.
(Az olasz mondás – Andare a Roma e non vedere il Papa – szó szerint úgy hangzik, Rómába menni, de nem látni a pápát, és olyasmit takar, hogy valamiért nagy, ám hiábavaló erőfeszítéseket tenni, a végén üres kézzel távozni.)
– Pont úgy vagyunk, mint az Európa-bajnokságon: halálcsoport, nagyszerű, inspiráló szereplés, kiváló egyéni és csapatteljesítmény, ám a vége szívszakadás. Tavaly nyáron egy németországi döntetlen jelentette a végállomást, idén pedig az olaszok elleni hazai meccs, és csak még fájdalmasabbá teszi az egészet, hogy mindkét mérkőzésen nagyszerűen játszottunk. A szívem szakadt meg a fiúkért, akik mindent kiadtak magukból.
Rossi hozzátette, bár végső soron minden az eredményekről szól, a Nemzetek Ligája-szereplés után érdemes hátrébb lépni egyet, és végignézni, mi történt a magyar válogatottal az utóbbi években.
– Mi vagyunk a Nemzetek Ligájában a legtöbbet fejlődött csapat. A C ligából indultunk, 30+-os rajtszámmal, most pedig nemcsak az elitcsoportban szerepelünk, de kis híján megnyertük a legerősebb csoportot, és végül a nyolcadik helyen zártunk. Németországot és Angliát idegenben győztük le tétmeccsen, ilyesmire csak a legidősebbek emlékezhetnek Magyarországon.
Borítókép: Marco Rossi nem lehet elégedetlen, de vegyesek az érzései (Fotó: Mirkó István)
