Nem kérdés, a németek győzelmet vártak válogatottjuktól a Puskás Arénában. S talán emiatt még nagyképűséggel sem vádolhatók, a fogadóirodák is egyértelműen vendégsikert vártak, noha a magyar és a német nemzeti csapat előző meccse, a 2021 nyarán rendezett Európa-bajnokságon úgy hozott 2-2-es döntetlent, hogy kétszer is Magyarország szerzett vezetést.
A német Pókember az Eb-döntősök szintjére helyezi a magyarokat
A magyar labdarúgó-válogatott szombat este 1-1-es döntetlent játszott Németország ellen a Nemzetek Ligájában. A német reakciók egyöntetűen csalódott hangvételűek voltak a meccs után.

Akkor még Joachim Löw volt a szövetségi kapitány, de a németek sokat vártak utódjától, Hansi Flicktől. Az ötvenhét éves szakember villámkarriert futott be, amikor 2019-ben Niko Kovac menesztése után másodedzőből vezetőedzővé lépett elő a Bayern Münchennél, a bajorok pedig lényegében elfelejtettek veszíteni, nemcsak otthon taroltak, hanem a Bajnokok Ligáját is megnyerték.
Nos, vereséget még a német válogatott kispadján sem szenvedett Flick, viszont a legutóbbi négy meccsén győzni sem tudott, a sorozatban játszott 1-1-es döntetlenek pedig beindították a mémgyárat.
Hogy melyik Pókember a valódi Hansi Flick, azt a németek is egyre kevésbé tudják, de a szövetségi kapitány megítélésének mindenképp ártott a magyarországi döntetlen.
A játékosokat sem dicsérték a német sajtóban, csak a gólszerzővel, Jonas Hofmann-nal, valamint a több bravúrt bemutató Manuel Neuerrel szemben voltak engedékenyebbek.
Az egyik legrosszabb osztályzatot rendre a bal oldali védő, David Raum kapta, kritikája pedig egyben a villámgyors Fiola Attila dicsérete is volt.
További Sport híreink
S a kaput eltalált lövések aránya (7-1 Magyarország javára) miatt talán valamelyest jogos is, hogy a Kicker szerencsés pontszerzésnek tekinti a német válogatott budapesti eredményét.
Borítókép: Hansi Flick nem lehetett elégedett a Puskás Arénában (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A 2016-os Hamilton-taktikát javasolják Verstappennek, aki csattanós választ adott
A négyszeres világbajnoknak még a győzelem is kevés lehet a vb-címhez.

Marchand figyelmeztette Milák Kristófot: először úszott 200 pillangón, amióta legyőzte őt
Kós Hubert egyéni csúcsot döntött Milák ikonikus számában, 200 háton pedig magabiztosan nyert.

NB I-es látlelet: a sértett csodadoktor kikérte magának a gyerekfocit és a kutyasétáltatást
A DVTK immár három meccs óta veretlen, míg a Szpari sorozatban második vereségét szenvedte el.

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik
Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A 2016-os Hamilton-taktikát javasolják Verstappennek, aki csattanós választ adott
A négyszeres világbajnoknak még a győzelem is kevés lehet a vb-címhez.

Marchand figyelmeztette Milák Kristófot: először úszott 200 pillangón, amióta legyőzte őt
Kós Hubert egyéni csúcsot döntött Milák ikonikus számában, 200 háton pedig magabiztosan nyert.

NB I-es látlelet: a sértett csodadoktor kikérte magának a gyerekfocit és a kutyasétáltatást
A DVTK immár három meccs óta veretlen, míg a Szpari sorozatban második vereségét szenvedte el.

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik
Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!