A Mönchengladbach az első félidőben jobban futballozott katalán ellenfelénél, és Thorgan Hazard révén a vezetést is megszerezte, de a második félidőben a csereként beálló Arda Turan, valamint Gerard Piqué 65., illetve 74. percben szerzett góljával a Barcelona megfordította az eredményt.
„Sikerült visszajönnünk. Megérdemelt győzelmet arattunk, meglett az eredménye az erőfeszítéseinknek” – értékelte Enrique a látottakat.
A tréner emlékeztetett arra, hogy a Mönchengladbach előzőleg sorozatban tizenegyszer nyert otthon tétmeccsen, mindig igyekszik nyomást gyakorolni az ellenfelére, így nehéz ellene játszani.
„Az első félidőben nem futballoztunk elég jól, de a másodikban már szépen tartottuk a labdát, és jobban is játszottunk” – vélekedett, majd kijelentette: a keret minden tagjára szükség van, mindegy, ki kezd, és ki csere.
Gerard Piqué, a győzelmet érő gól szerzője úgy látta, hogy a német csapat a második félidőben kevesebbet futott, emiatt ekkor már kevesebb lehetősége is adódott a gólszerzésre, miközben ők feljavultak a középpályán, így összességében megérdemelten nyertek.
Némileg másként látta a mérkőzést Andre Schubert, a hazaiak vezetőedzője: „Egészen kivételes játékot produkáltunk, többször sikerült nagy helyzetet teremtenünk, de az a különbség egy Barcelona-szintű csapat és a miénk között, hogy amíg ők kihasználják a lehetőségeiket, mi nem – mondta, hangsúlyozva: – A kapu előtt pontosabbnak kellett volna lennünk.”
A C csoportban a Barcelona áll az élen hat ponttal, majd a Manchester City következik néggyel, míg a Celticnek egy, a Mönchengladbachnak pedig nulla pontja van.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!