A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi elnökének, Joseph Blatternek a fellebbezését, így továbbra is érvényben marad a sportvezető hatéves eltiltása, amely minden futballal kapcsolatos tevékenységre érvényes.
A svájci sportdiplomata közleményben jelentette be hétfőn, hogy elutasították a beadványát.
Blatter összeférhetetlenség és hűtlen kezelés miatt először nyolcéves eltiltást kapott a FIFA etikai bizottságától, mert 2011 februárjában állítólag kétmillió frankot adott Michel Platininek, az európai szövetség (UEFA) akkori elnökének. Mindketten tagadták bűnösségüket. Blatter értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott az UEFA első embere. Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, csak késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés.
A rájuk eredetileg kiszabott egyaránt nyolcéves eltiltást a FIFA fellebbviteli bizottsága mindkettejük esetében hat évre mérsékelte. Ezután Platini a CAS-hoz fordult – amely négy esztendőre csökkentette az eltiltást –, majd kijelentette, hogy a svájci legfelsőbb bíróságon támadja meg az ítéletet.
Blatter ellen ezenkívül szövetségi nyomozás is zajlik Svájcban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!