Kínai foci: pénz rogyásig van, futballkultúra nincs

Technológiai szinten nem állnak csehül, de Ronaldók nem fognak csak úgy kinőni a földből.

A bolygó nemsokára első számú gazdasági nagyhatalma tömve van milliárdos üzletemberekkel, akiknek többsége érdekelt abban, hogy a labdarúgásba befektessen, illetve hogy mosolyt csaljanak a nagy vezető, Hszi Csin-ping arcára. A kínai cégek ráadásul monopol helyzetben vannak, nincsenek kívülről érkező vetélytársak. Az igencsak szoros állami és üzleti kapcsolat miatt a kínai labdarúgás pénzügyi háttere homályos, a Manchester Cityben tulajdonrészt szerzett China Media Capital gyakorlatilag kormányzati cég, amelyben a párt régi katonáinak vannak érdekeltségei. Korábban Salát Gergely az MNO-nak arról beszélt, hogy vannak nagyvállalatok, amelyek formálisan nem állami tulajdonúak, piaci logika szerint magáncégként működnek, de az államhoz ezer szállal kötődnek.

Az ország leggazdagabb emberei jól járnak a futball felvirágoztatásával, ugyanis cégeik cserébe gazdasági előnyöket élvezhetnek regionális szinten. 

A világ egyik legnagyobb internetes kereskedőfelületének, az Alibabának az atyja, Jack Ma és Kína legnagyobb ingatlanfejlesztő cégének első embere, Wang Jianlin elképesztő összegű szerződést kötött a Kínai Szuperliga névadó szponzorával, a Ping An biztosítási céggel. A névszponzorációra és közvetítési díjakra kiterjedő kontraktus keretében a két üzletember összesen 150 millió jüant ad éves szinten a Ping Annak. (A Pirelli gumigyár hasonló szerződést kötött 2010-ben, ám az olasz cég csak 5 millió jüant utalt – szerk.)

Az a tény, hogy a jelenleg tizenhat csapatot számláló élvonal mindegyik klubja mögött vállalkozások állnak, nem feltétlenül jó. Az egyik legnagyobb futballelemző cég, a Deloitte véleménye szerint addig, amíg az elképesztő pénzmennyiség felett rendelkező befektetők és üzletemberek versenyeznek a futballban, a kluboknak nem kell megtermelniük a szükséges bevételt, ami fedezi a költségeiket. Így csak a középtávú növekedés biztosított.

Mindenesetre a rohamos „építkezésnek” két oldala van Dénes Ferenc szerint. A sportközgazdász portálunknak kiemelte, a labdarúgás mára globális tényezővé vált, amibe immár Kína is beszállt, ezáltal versenyhelyzetet és egy újabb felvevőpiacot teremtve a sportág szereplői számára. Nagy kérdés a szakember szerint, hogy a jelenlegi irány meddig marad fenn. Hiszen,

ha Hszi Csin-ping helyére új elnök kerül, akkor lehet, hogy új irányt vesz a sportpolitika.

Addig is a klubok elképesztő mértékű költekezését próbálja megfékezni a nagyhatalom sportvezetése azzal, hogy szigorúbb ellenőrzést ígér. Mint a legfőbb kínai sportirányító testület meg nem nevezett szóvivője jelezte, fokozatosan vizsgálat alá akarják vonni a költekezést, hiszen ezek nem festenek jó képet az országról.

Ezzel együtt pedig szabályozni akarják azt is, hogy egyes klubok mennyi pénzt adhatnak a külföldieknek. A jelenség azért is káros, mert nem segíti a hazai utánpótlást, ami pedig a hosszú távú fejlődés alappillére.

A szóvivő által elmondottak egy fontos pontra mutatnak rá. Mégpedig arra, hogy ugyan Kínában hatalmas a merítési lehetőség, ám a labdarúgás társadalmi szerepe korántsem olyan jelentős, mint Nyugat-Európában. Még akkor sem, ha az időszámításunk előtti második században már szó esett egy „cuju” nevű tevékenységről, a kifejezés szó szerint „labdarúgást” jelent. Egy röplabdához hasonlatos háló, két térfél és 12 ember kellett hozzá, szóval inkább hasonlított valamiféle lábtengóhoz, mint focihoz. Aztán a focihoz valamilyen szinten is hasonlító sportok kikoptak, és a sportág modern formájában külföldről szivárgott vissza a 20. század elején, olyannyira, hogy Mao Ce-tung is játszott a suliban – kapusként.

Az alacsony színvonalú foci okát többet az egykepolitikában és a pályák rossz minőségében látják. Igaz az is, hogy a kínai kultúra egyik fontos eleme, hogy egy gyereknek felnőtt korában gondoskodnia kell szüleiről. Ez pedig nagy felelősség – és nem biztos, hogy a fiatal a labdarúgásban látja a későbbi, biztos kereseti lehetőségét. Kétkedések ide, társadalmi ellenérzések oda, a labdarúgás fejlesztésére létrehozott bizottság 50 pontban határozta meg ambiciózus terveit. A stratégia része egy három osztályból álló amatőr versenyeztetési rendszer,

ebbe 100 város klubjait és több mint 50 millió játékost vonnának be, emellett 70 ezer új pályát építenek majd országszerte.

Továbbá: a futballt a nemzeti alaptanterv részévé teszik, 20 ezer iskola kapott új felszereléseket és a futballra specializálódott iskolák számát 5 ezerről 50 ezerre emelik.

Persze, a szakmai alapok sem maradhatnak el. Több ismert topedző dolgozik Kínában, három egykori brazil szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari, Mano Menezes, Vanderlei Luxemburgo és a világ legjobban fizetett trénere, Marcello Lippi is. Emellett tavaly novemberben Hszi Csin-ping és Angela Merkel megegyeztek, hogy a Német Labdarúgó-szövetség és a Bundesliga játékosai, edzői, bírói szakmai útmutatással segítik a kínai álom megvalósulását. De létrehoztak egy Egyesült Királyság–Kína közös edzőképzési rendszert is. És hogy a számok se maradjanak el: 55 milliárd forintnyi összeget költenek akadémiák építésére, fejlesztésére.

A BBC riportjában, Tom Byer a kínai oktatási minisztérium munkatársa 64 nagyvárosba megy el csak azért, hogy bemutassa azt a futballedzésről szóló videót, amit lejátszanak majd az ország minden egyes osztálytermében. Mint azt a szakember elmondta, az országnak szüksége van futballkultúrára, és nem megvenni akarnak egyet, hanem fel akarják építeni azt, ebben pedig nagy hangsúly van a saját tehetségek képzésén. „A kultúra felépítése mellett a társadalom számára meg kell ágyazni a labdarúgás fontosságának. Tudjuk, hogy a gyerekekkel kezdődik minden, 100 millió 6 éven aluli fiatal van Kínában” – tette hozzá Byer.

Dénes Ferenc a helyi kulturális viszonyokkal kapcsolatban megjegyezte, Kínában olyan merítési bázis van, amely a világon egyedülálló, és ez megtérülővé teheti a befektetett pénzt. Japán példáját felhozva azonban rámutatott egy fontos tényezőre. „A szigetországban amerikai mintára próbálták megreformálni a sportágat. Mindent felépítettek, csak épp futballjuk nem volt. A játékot ugyanis lehet mechanikusan tanítani, de a kulturális közegből fakadó sajátosságokat nem. Puskás Ferenc csele az angolok elleni, híres 6-3-as meccsen sem egy tanult rendszer eredménye, hanem egyéni zsenialitás volt, ami a magyar futballkultúrából fakadt.”

Dénes jelezte, Kínában megtesznek mindent, ami csak a technológia és a kapcsolatok szintjén lehetséges, ám futballkultúrát felépíteni évtizedek kérdése. Emellett azért abszolút elképzelhető a szakember szerint, hogy egy 15-20 év múlva felnövő fiatal a Kuangcsou Evergrande csapatának szurkoljon, mert épp ott játszik a fél francia vagy belga válogatott. De hogy a tollaslabda vagy épp a pingpong mellett a futball is fontos társadalmi tényező legyen, és kínai Ronaldók gombamód nőjenek ki a földből, ahhoz még sok idő kell...

Kína kopogtat Európában

A kínai üzletemberek nem csak hazai pályán tevékenykednek, hiszen részben kínai kézben van a holland ADO Den Haag, a francia Sochaux, a cseh Slavia Praha, a spanyol Espanyol is. Kína leggazdagabb embere, Wang Xianlin, húsz százalék részesedést vásárolt a spanyol Atlético Madridban, míg az államhoz közel álló médiavállalat, a China Media Capital 13 százalékra tett szert az angol Manchester Cityben. Az AC Milan is eladta részvényeinek 99,93 százalékát egy kínai befektetőcsoportnak. A vásárló konzorcium első embere Yonghoi Li, aki a Sino-Europe Investment Management Changxing csoport vezérigazgatója. A befektetők 740 millió eurót fizetnek a klubért, amiben benne van az AC Milan adósságainak átvétele is. Nemcsak klubok mögött, de a mezeken is kezdenek feltűnni a távol-keleti cégek: a spanyol Villarreal dresszén például kínai írásjelekkel jelezték, hogy a csapatot a mikroblogokban utazó Sina Weibo támogatja.