Újabb futballklasszis igazol a kínai ligába: a belga Axel Witsel a Tinecsin Csüancsien csapatához írt alá. Ez már szinte nem is veri ki a biztosítékot azoknál, akik aktívan követik a kínai bajnokság változásait az utóbbi hónapokban, hiszen sztárok sora igazolt keletre az utóbbi időben. Ami Witsel esetében mégis hihetetlen, hogy a nemrég még Bajnokok Ligája-döntőt játszó olasz gigaklub, a Juventus orra elől vitte el a Tiencsin a 27 éves középpályást. Az ok természetesen – bár erről persze nem illik ilyenkor beszélni – a pénz. A 76-szoros belga válogatott középpályás heti 300 ezer eurót tesz majd zsebre új klubjában.
„Nehéz döntés volt. Az egyik oldalon ott volt egy nagyszerű klub, a másikon meg egy visszautasíthatatlan ajánlat a családom számára” – idézi a Guardian Witselt.
Mindez azt jelenti, hogy sem jelenlegi klubja, a rendszeres Bajnokok Ligája-résztvevő Zenit, sem a Juventus nem tudott versenyezni egy olyan kínai klub fizetési ajánlatával, mely most jutott fel a másodosztályból.
Hétfőn írtunk róla, hogy a Sanghaj SIPG megvette a Chelsea-től a brazil Oscárt, aki heti 400 ezer dollárt keres majd új klubjánál, viszont lehet, hogy ezzel a csillagászati összeggel sem lesz világrekorder, ugyanis a másik sanghaji csapat, a Shenhua nemrég igazolta le Carlos Tévezt, akinek a hírek szerint 615 ezer fontot ígértek hetibér gyanánt. A kínaiakkal most már a legnagyobb európai csapatok sem tudják tartani a lépést.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!